A parkettről levonuló párokat nézve Földesi Gyula tánc- és illemtanár úr elégedett tekintetéből azt olvashattuk ki:„most, hogy jól átmozgattuk a gyerekeket, megérdemlik a vacsorát!”
Ez a bál nem akart más lenni, mint ami a nevében volt. Szalagavató, a hagyományoknak megfelelően. És ez az érzés pedig lazábbá, kötetlenebbé tette az estét, már az elejétől. Még a protokoll is vidámabbra sikerült, ahogy ez képeinken is látszik.
A Kalmár bál a 204 végzős bevonulásával kezdődött. A kis kék szalag feltűzését követően, név szerint szólítva, megkoreografált lépéskombinációkkal vonult be a 19 táncos pár. A vásárhelyi diákbálokban megszokott 40-60 pár helyett parkettre vonuló 38 táncos előtt „megnyílt a tér!” Tudta ezt Földesi Gyula tánc- és illemtan tanár is, aki évek óta a kalmárosok jól bevált koreográfusa. Na, egy biztos, nála aztán nem lehet lazsálni! Lendületes bécsi keringőzéssel indította a fiatalokat. Hagyta hogy kedvükre pörögjenek-forogjanak. Az évszázadokat átfogó elegánsan sznob beütésű báli tánc nagy klasszikus zenéi helyett, egy modern dalra lejtettek. Valamennyi további tánc zenéjét is az ’50-es évek slágereiből választották és ettől az egész felszabadulttá vált. Na persze azért - mint ahogy az képeinken is látható, Gyula „bácsi” a nagy „táncos szabadságot” szigorú tekintetével kordában tartotta. Öt különböző táncot láthattunk, mindegyiket sok-sok lépéskombinációval, ami azért főként a fiúkat kissé megizzasztotta. A lányok viszont élvezték a fehér ruha adta lehetőségeket, meg hát láthatóan élvezték a nagy teret is.
Földesi Gyula, a táncparkett nagy vásárhelyi doyenje, ismerve a mozdulatok eleganciáját, mindegyik tánc koreográfiáját különösen sok forgással, kézlendítéssel kombinálta. Mire az egyenként 4-5 perces táncok utolsó előttijéhez értünk, a fiatalok arcán megjelentek a fáradság kis piros foltocskái. Pedig még hol volt a vége…?! Következett ugyanis a szamba, amit ezekben az abroncsos ruhákban nem könnyű lejteni, mert hát a csípőt ringatni kell, a medencét előre-hátra mozdítani. Ment is rendesen! Egyik-másik lány már éppen belefeledkezett a vérpezsdítő ritmusokba, amikor – mint ahogy azt fényképen is megörökítettük- a tanár úr kulisszák mögötti finom kézmozdulatai jelezték: „kislányom ne engedd el magad, nem Rióban vagy!” Na, ezt követően „hazaértünk” a záró tánccal, egy jó kis magyaros csárdással, ami a tenyerünket is egyenletes tapsra ingerelte. A parkettről levonuló párokat nézve Földesi Gyula tanár úr elégedett tekintetéből pedig azt olvashattuk ki:„most, hogy jól átmozgattuk a gyerekeket, megérdemlik a vacsorát!”
Összességében, ez a báli nyitótánc-kavalkád pontosan azt jelezte amivel a tudósítást kezdtük: a felszabadultságot, a kötöttségek nélküli, kellemes, szép emlékek megőrzésére hívatott szalagavató báli hangulatot. Ez a lezser elegancia az öltözködésben is tükröződött. Éreztük, a bálozok legtöbbje esetében a ruhaválasztásnál a szülők már nem igen „rúgtak labdába.” Ebben a bálban különösen sok fiú vett fel, most divatos sötét inget, világosabb árnyalatú nyakkendővel. Nem is láttunk olyanokat, akiket feszélyezett volna az öltöny! Sőt, éppen hogy tartást adott nekik és az arcokon lelki szemeinkkel azt láttuk: „ezt a szerkót már a saját fizumból jövőre lecserélem!” Lehet is valami reális alapja, hiszen köztudott, a Kalmár a végzősök nagy részének kezébe piacképes hiányszakmákat ad. Nyilván az iskola képzési profilja miatt a lányok kevesebben voltak, ami a végzősök és táncospárok arányán is látható.
Viszont a bálozó hölgyek is lezser, sok esetben innovatív fantáziával kreált ruhákban korzóztak, ami erősítette a lazaság érzését és jól kivehetően kifejezte azt az alakuló önbizalmat és magabiztosságot, amivel már el lehet indulni az életben.
A hódmezővásárhelyi idei báli szezon legoldottabb, leglezserebb, de a tradíciókat tiszteletben tartó bálján voltunk.
