Kultúra, oktatásKönnyed nyári színjáték Vásárhelyen

2015. július 8., szerda
 
Könnyed nyári színjáték Vásárhelyen

Frissítve! A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ nyár esti színháza július 9-én, csütörtökön este fél kilencre az Alföldi Galéria udvarába  a  Bessenyei Ferenc Művelődési Központba invitálja a vásárhelyi színházszerető közönséget, egy habkönnyű darabra: Thuróczy Katalin Pastorale című könnyed nyári játékára, amelynek az égvilágon semmi tanulsága.

 

 

 

Mária Terézia és udvartartása az Esterházy kastélyban vendégeskedik. Mária Teréziát megsértik gyászában, ugyanis szeretett hitvese elvesztése után a királynő rendeletet adott ki, hogy a hölgyeknek kötelességük tartózkodni az arcfestéstől és a cicomázkodástól. Haydn, Esterházy gróf udvari szerzője, magával hozta a kastélyba a tűzről pattant olasz énekesnőt, Corát, aki azzal okoz botrányt, hogy az audencián kifenve-kikenve jelenik meg a felséges asszony színe előtt. Cora attól sem riad vissza, hogy szakmai előmenetele érdekében intim helyzetbe keveredjen befolyásos úriemberekkel - úgy, mint Haydnnal, Kaunitz kancellárral és Esterházy gróffal. Mária Terézia viszont a fiatal lakájra, Lajosra vet szemet, aki szüzességét igaz szerelmének, Corának tartogatja. A felséges asszonynak sikerül meggyőznie az ifjút, hogy bőven elég lélekben szűznek maradnia az esküvő napjáig…

 

 

Szereplők:

Mária Terézia, magyar királynő - Szilágyi Annamária

Kaunitz, kancellár - Jakab Tamás

Esterházy Miklós, herceg - Borovics Tamás

Haydn, zeneszerző és karnagy - Gömöri Krisztián

Cora, énekesnő - Márkus Judit

Louis, más néven Lajos, lakáj - Rédei Roland

 

Zenei vezető - Vajda Júlia

Látvány, dramaturg - Varsányi Anna

Rendező - Szilágyi Annamária

 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi Helyőrség Zenekara fesztiválon járt

A vásárhelyi Helyőrség Zenekara fesztiválon járt

A vásárhelyi zenekar kétszer adott koncertet, egyiket  45 perces gyepshow-al tarkították. A könnyűzenétől, a musical-en át az operettig, sokszínű repertoárral készültek. Képekkel!

Megújult a Mártélyi Alkotóház

Megújult a Mártélyi Alkotóház

Igazi miniszállodává varázsolták a Mártélyi Alkotóházat. Valószínű, hamarosan a sor folytatódik a Virág utcai alkotóház, illetve a Kohán György utcai telep rekonstrukciójával. Képekkel! 
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.