Kultúra, oktatásKonferencia Mindszenty bíborosról

2016. október 24., hétfő
 
Konferencia Mindszenty bíborosról

Október 27-én, Mindszenty kiszabadításának hatvanadik évfordulóján az „Istenért, emberért, szabadságért! Közelítések Mindszenty József bíboros pályaképéhez” címmel konferenciát rendeznek az Emlékpontban.

 

 

 

 

 


Egyház- és politikatörténészek, külpolitikával foglalkozók és sajtótörténészek vizsgálják a bíboros hatástörténetét, amely nem ért éget 1975-ben bekövetkezett halálával, hanem a rendszerváltás után az egész közép- és kelet-európai kommunista-ellenes mozgalmak jelképévé vált, kiváltképp a keresztény irányzatoknak. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Üzenet a holnapnak

Üzenet a holnapnak

Két héttel az antológia Somogyi Könyvtárban tartott bemutatója után az irodalombarát vásárhelyiek is kezükbe vehetik az Csongrád megyei Antológiát.
Veszélyes tévhitek

Veszélyes tévhitek

Néha sokkal többet árthatunk, mint gondolnánk. Számos veszélyes tévhit kering a köztudatban, amelyeket a most igyekszünk eloszlatni.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.