Kultúra, oktatásKonferencia megfigyelőkről és megfigyeltekről

2012. április 25., szerda
 
Konferencia megfigyelőkről és megfigyeltekről

A Megfigyelt művészet című időszaki kiállításához kapcsolódóan a Rákosi- és Kádár korszak állambiztonsági szolgálatainak tevékenységéről rendez konferenciát az Emlékpont április 26-án, csütörtökön 10 órától.

 

 

 

 

 

A Kommunista állambiztonság a "népi demokráciától" a "létező szocializmusig" című történettudományi tanácskozáson jó néhány estetanulmányon és összefoglaló előadáson keresztül mutatják be a téma kutatói, hogy miként hálózta be a társadalmat a diktatúra "gondolatrendőrsége".

Blazovich Péter, az Emlékpont intézményvezetője az állambiztonsági múlt feltárásának nemzetközi helyzetképével vezeti fel a konferenciát.

Bank Barbara, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának levéltáros-történésze Operatív eszközök az internálótáborokban (1945-1953) címmel tart előadást. Ebben egyebek mellett a hírhedett kistarcsai internálótáborral és a recski haláltáborral kapcsolatos legújabb kutatásait fogja ismertetni.

Révész Béla, a Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karának politológusa a vásárhelyi születésű szegedi jogtudós 1951-es elítéléséről, az 1960-as kényszernyugdíjazásáról és megfigyeléséről fog beszélni A megfigyelt tudomány: Szabó József jogfilozófus megpróbáltatásai című előadásában.

Boér Zoltán budapesti történész Egy évtizeden át a magyar állambiztonság szolgálatában. (A "Sólyom" fedőnevű titkos megbízott jelentései) című előadásában egy, a '70-es években beszervezett üzletkötőről beszél, akit a hazalátogató "disszidensek" ellenőrzésével bíztak meg. A vásárhelyi állambiztonsági kutatásokat vezető Fráter Olivér történész előadásában az "Advocatus diaboli - te kiről jelentesz? - kérdésre ad választ, ismertetve egy olyan hódmezővásárhelyi ügynök "munkásságát", akinek a családtagjait is beszervezték.

 

Rövid szünetet követően, Filep Tibor debreceni történész Debrecen szellemi élete és a politikai elhárítás 1957-89 címmel azt mutatja be, hogy miként igyekezett a "gondolatrendőrség" ellenőrzése alá vonni az "ideológiailag fertőzöttnek" tekintett egyetemi város értelmiségét. Hálózati személyek - "fönt" és "lent" - a tiszántúli református egyházkerületben című előadásában Vincze Gábor, az Emlékpont történész-muzeológusa a református egyház 1956 utáni "behálózásáról", az egyház és az állambiztonság '60-as évekbeli kapcsolatáról beszél, különös tekintettel egy beszervezett püspök és egy lelkipásztor tevékenységére.

Mészáros Tamás, az Emlékpont történész-muzeológusa előadásában (Egy villanyszerelő és egy grafomán entellektüel: két vásárhelyi ügynök "munkássága") két olyan ügynök tevékenységét vázolja fel, akiknek a "Megfigyelt művészet" című időszaki kiállításon is olvashatóak jelentései.

Bán András történészhallgató a dél-alföldi és dunántúli Fehérgárda mozgalom közös vonásaira világít rá a Két Fehérgárda - egy koncepció? A dél-alföldi és a dunántúli Fehérgárda mozgalmak jellemzői az állambiztonsági források tükrében című előadásában.

 
 
Forrás: Emlékpont Múzeum
 

Olvassa el ezt is!

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.