FélpercesKonferencia a Hunyadiak koráról

2018. november 15., csütörtök
 
Konferencia a Hunyadiak koráról

Az Országház felsőházi termében rendezték meg az Európai sorsközösség a kereszténység védelmében – a Hunyadiaktól napjainkig című konferenciát, amelynek a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője, a Tornyai János Múzeum igazgatója is előadója volt.

 

 

 

 

 

 


Miklós Péter, a Hunyadi-kultusz magyarországi megnyilvánulásait vette górcső alá a parlamentben tartott előadásában, felhívva a figyelmet, hogy egykoron Hódmezővásárhelyen és környékén is voltak Hunyadi-birtokok.

 

A független Magyarország 1920-ban jött létre, annak árán, hogy megszűnt a történelmi Magyar Királyság, s elveszítettük erőforrásaink jelentős részét, valamint a magyar népesség jelentős része a határokon kívül rekedt – emlékeztetett a történész. Miklós Péter rámutatott: akkoriban szükség volt olyan nemzeti hősökre, akik a nemzeti függetlenséget megjelenítve történelmi igazodási pontot jelentenek, s a Hunyadi család emlékezete éppen ennek felelt meg. Megvédeni Magyarországot a pogányságtól, az 1920-as években a „vörös pogányságnak” is nevezett kommunizmustól, s az országot európai középhatalommá tenni.

Miklós Péter Horthy Miklós dinasztiaalapítási lehetőségeiről és a Hunyadi-kultusz összefüggéseiről is szólt a konferencián. A Hunyadi és a Horthy család történelmi párhuzamát bár, maga a Horthy nem erősítette, de a köztudatban jelen volt a kormányzó Horthy Miklós, valamint fia, a kormányzóhelyettes Horthy István és unokája, Istvánka alkotta nemzeti dinasztia képe.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Átadták az új makói levéltárat

Átadták az új makói levéltárat

A jövőben Makó és a környező 16 település iratanyaga mellett az egykori Csanád vármegye dokumentumait is az új épületegyüttesben helyezik majd el.
Itt a csendes gyilkos szezonja

Itt a csendes gyilkos szezonja

Rosszullétre panaszkodott egy férfi kedden este,  A tűzoltók mérőműszerei kimutatták a gyilkos gáz jelenlétét a ház helyiségeiben. Néhány fontos tudnivaló.
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át

Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át

Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Elítélték a vásárhelyi szurkálót
Elítélték a vásárhelyi szurkálót Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 
Útrekonstrukció Vásárhelyen
Útrekonstrukció Vásárhelyen Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.