Kultúra, oktatásKondor Béla kiállítás Vásárhelyen

2016. november 17., csütörtök
 

Egy képzőművészeti előadással felérő igazán élvezetes és hozzáértő előadást tartott Fertőszögi Péter, a Tornyai János Múzeumban az előkészületek alatt tartott sajtótájékoztatón. Remélhetőleg hasonló mélyreható elemzés fültanúi lesznek azok is, akik ott lesznek a kiállítás megnyitóján, november 27-én délután 3 órakor.

 

 

 

 

 

A hamarosan nyíló Kondor Béla kiállítás kurátora ugyanis a hazai képzőművészet egyik legavatottabb szakembere, akinek 2006-ban könyve is jelent meg Kondor Béláról. Ennek is köszönhető, hogy kurátortársával, Horváth Gyöngyvérrel ismét valami egészen különleges életmű kiállítással örvendeztetik meg, nemcsak a vásárhelyi művészetszerető közönséget.

Azért „nem csak” mert a Tornyai János Múzeum és a KOGART eddigi 3 vásárhelyi kiállításához hasonlóan ismét országos jelentőségű és a városon túlról is sokakat vonzó életmű kiállítás nyílik a Tornyaiban.

 

9 teremben közel 180 grafika, festmény mutatja be azt az életművét, amely - Fertőszögi Péter elmondása szerint - alig több, mint másfél évtizedet tesz ki, így művészetében nem lehet szigorúan vett alkotóperiódusokat, korszakokat vagy stílusokat elkülöníteni, ám ő volt nemzedékének egyik legfontosabb alkotója, akinek munkássága csak olyan stílusteremtő mesterekhez mérhető, mint Csontváry Kosztka Tivadar, Gulácsy Lajos, Vajda Lajos vagy Tóth Menyhért.

Fertőszögi Péter elmondta, talán ez is befolyásolta a kiállítás rendezési elvét, ugyanis a 9 teremben és az emeleti folyosón látható művek nem alkotói periódusok, hanem tartalmi szempontok szerint, motívumok, sorozatok és témák alapján épülnek fel: a klasszikus művészetre visszautaló angyalok, szentek, próféták és történelmi események mellett megjelennek saját korának izgalmas témái is.

 

A kiállítás külön érdekessége, hogy látható majd Kondor Béla szinte minden jelentős falfestészeti munkája, reprodukció formájában, azonban a budapesti Duna Intercontinental Szálloda különtermét egykor díszítő 3 falfestményét eredetiben állítják ki.

 

Mint arról többször írtunk, 2014-ben a Tornyai János Múzeum és a Kovács Gábor kakasszéki származású műgyűjtő, mecénás tulajdonát képező KOGART, illetve a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány által kötött együttműködési szerződés első állomásként Koszta József, 2015-ben Barcsay Jenő munkásságát bemutató, idén tavasszal pedig a Munkácsytól Tóth Menyhértig című  kiállítás után a Kondor Béla gyűjteményes tárlata zárja a 3 éves együttműködést.

 

A kiállítás november 27-én 15 órakor nyílik és 2017. február 12-ig látogatható.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Még mindig van a kishomoki telkekből

Még mindig van a kishomoki telkekből

A telkeket a nyertes pályázóknak egységesen 1 millió Ft/darab vételárért értékesíti a város  A közművesítést az önkormányzat vállalta.
175 kilométeres határszakasz védelme

175 kilométeres határszakasz védelme

Részletes képet kaphatunk a dandár - ezen belül a Hódmezővásárhelyi Helyőrség - katonáinak a nyilvánosság előtt kevésbé ismert határrendészeti feladatairól, a körülményekről. 
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.