GazdaságKomolyan gondolják

2015. január 30., péntek
 
Komolyan gondolják

Riadalmat váltott ki a rektorok körében a Miniszterelnökséget vezető miniszter ötlete, amely szerint le kellene választani a nagy tudományegyetemekről az orvosi karokat.

 

 

 

 

A javaslat három nagy tudományegyetemet érint, ahol az intézményekbe integráltan működik az orvosi kar. Ez a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem.

 

Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár január 30-án újságíróknak úgy fogalmazott: ahogy annak idején a felsőoktatási integrációnak is megvoltak a jól megmagyarázható okai, úgy szólnak érvek az önálló orvosegyetemek mellett is. Ha Magyarországon az orvosegyetemek önállóságáról születik döntés, egy nagy orvosegyetemre lenne szükség, egységes képzési rendszerrel, kutatási irányítással és egységes elvek alapján működő klinikai központokkal - mondta az államtitkár.

Stratégiai cél a hazai orvosképzés fejlesztése, amely talán az egyetlen olyan, amelyet a világ összes országában feltétel nélkül elfogadnak. A magyar orvosképzés olyan kincs, amilyen "ritkán adatik" a világban folyó felsőoktatási versenyben – hangsúlyozta Zombor Gábor.

Stratégiai cél a hazai orvosképzés fejlesztése, amely talán az egyetlen olyan, amelyet a világ összes országában feltétel nélkül elfogadnak. A magyar orvosképzés olyan kincs, amilyen "ritkán adatik" a világban folyó felsőoktatási versenyben – hangsúlyozta Zombor Gábor. A felsőoktatási szakemberek, rektorok, kormányzati szereplők bevonásával ez a kérdés nem sokára eldől – közölte az államtitkár.


Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter egy január 22-i vásárhelyi lakossági fórumon kifejtette: álláspontja szerint önálló orvostudományi egyetemekre lenne szükség. A világszínvonalú hazai orvosképzés vonzza a külföldi hallgatókat – ebben hatalmas gazdasági lehetőségek is rejlenek –, az intézmények önállósága pedig fontos lenne a kórházak szakember-utánpótlása szempontjából. Hozzátette: tisztában van vele, hogy ez az elképzelés komoly szakmai vitákat vált majd ki.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Utalják a területalapú támogatást

Utalják a területalapú támogatást

Január 30-án indul a 2014-es területalapú támogatás (SAPS) második részletének utalása -  tudta meg a Vásárhelyi Hírek.
Milliárdos ÁFA csalás körvonalazódik

Milliárdos ÁFA csalás körvonalazódik

Webáruház, köztük feltételezhetően egy Hódmezővásárhelyen is üzletet működtető cég került a NAV látókörébe. Száz helyszínen nyomoztak. 13 ember őrizetbe vettek.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...