FélpercesKolbászfesztivál térzenével

2017. október 26., csütörtök
 
Kolbászfesztivál térzenével

A hagyományokhoz híven idén is megrendezték a Csabai Kolbászfesztivált. A négynapos rendezvényen a Magyar Honvédség is képviseltette magát. 

 

 


Az MH több alakulata statikus és dinamikus bemutatókkal színesítette a rendezvény programját. A Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar térzenével szórakoztatta a közönséget. A toborzóponton folyamatos volt az érdeklődés a katonai szolgálat iránt. Bár a fesztiválra nagyon sok helybeli is ellátogat, a közönség többségét az ország más tájairól érkezők tették ki. A négy nap alatt több mint százezren voltak kíváncsiak Magyarország, sőt Közép-Európa egyik leglátogatottabb programjára. 

 

Olvassa el ezt is!

A vágy motoron érkezett

A vágy motoron érkezett

Meztelen motoros rémisztgette hetekig a hódmezővásárhelyi nőket, volt hogy a nadrágját bokáig letolta, szeméremsértő módon mutogatta magát.
Nem lesz tram-train megálló Kishomokon

Nem lesz tram-train megálló Kishomokon

A vásárhelyi Közgyűlésen történt bejelentés után, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt részletesen megindokolta miért nem teljesíthető a kérés.

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...