Kék hírekA vágy motoron érkezett

2017. október 26., csütörtök
 
A vágy motoron érkezett

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a mindszenti férfival szemben, aki idén júniusban három nő előtt is szeméremsértő módon mutogatta magát Hódmezővásárhelyen.

 

 

(Képünk illusztráció)

 


A vádirat szerint a férfi idén június 13-án kora délután egy hódmezővásárhelyi tanyabejáróban tartózkodva észrevette a tőle mintegy 40 méterre dolgozó sértettet, aki előtt a nadrágját bokáig letolta, a pólóját felhúzta és önkielégítést végzett.

 

Ezt követően mintegy 10 nap múlva éjjel, Hódmezővásárhelyen a vádlott  ismét motorkerékpárral közlekedett. Egy bicikliző nő mellé hajtott és a motoron ülve nadrágjába a nemi vágyának kielégítése céljából benyúlt. A vádlott mindeközben a sértett felé irányuló kijelentéseket is tett. A vádirat szerint a vádlott másnap éjjel Hódmezővásárhelyen ugyanazt a sértettet meglátva cselekményét megismételte, majd harmadnap éjjel ismételten követte motorjával a kerékpározó sértettet és a vádbeli cselekményét újra elkövette.

 

A vádirat szerint a férfi még egy hódmezővásárhelyi nőt követett július 22-én és 24-én éjjel. Mindkét alkalommal a kerékpárral közlekedő sértett közelébe hajtott,  motorozás közben önkielégítést végzett és közben végig beszélt a nőhöz.

A járási ügyészség a vádlottat 3 rendbeli szeméremsértés vétségével vádolja.

A vádlott bűnösségének kérdésében a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.

 
 
Forrás: Csongrád Megyei Főügyészség
VH
 

Olvassa el ezt is!

Használt sínek a tram trainhez

Használt sínek a tram trainhez

A felszedett, úgynevezett vissznyereményi sínek alkalmasak arra, hogy rajtuk 100 kilométeres sebességgel haladjanak a szerelvények.
Vásárhelyen kezdődött a katonanő sportkarrierje

Vásárhelyen kezdődött a katonanő sportkarrierje

Buttás Viktória főtörzsőrmester kiváló sporteredményeinek köszönhetően elismerést vehetett át dr. Simicskó István honvédelmi minisztertől.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...