Kultúra, oktatásKohán György hagyatékából nyílik tárlat Hódmezővásárhelyen

2013. április 24., szerda
 
Kohán György hagyatékából nyílik tárlat Hódmezővásárhelyen

Kohán György hagyatékából nyílik tárlat vasárnap a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban, a kiállításon a Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész több mint félszáz monumentális és látomásos formavilágú festményéből, valamint a korai korszakában készült alkotásából láthatnak válogatást a művészetkedvelők - mondta el Nagy Imre múzeumigazgató.

 

 

Kohán György 1910-ben született Gyulavárin. Már fiatal korában felismert tehetsége tette lehetővé, hogy apja kovácsműhelyéből a Képzőművészeti Főiskolára kerüljön, ahol 1929 és 1930 között Glatz Oszkár növendéke volt. 1930-ban kiállítással mutatkozott be Budapesten, a Nyugat tárlatán, majd 1931 és 1932 között Párizsban töltött rövid időt. Művészetében fordulatot hozott, amikor 1933-ban Hódmezővásárhelyre költözött, ahol aktívan bekapcsolódott a város művészeti életébe. Festészetére elementáris erővel hatott Tornyai János az alföldi sorsot expresszív eszközökkel bemutató művészete. Az 1940-es években az ország különböző pontjain szerepelt egyéni és csoportos kiállításokon.

 

Az 1950-es évek diszkriminatív kultúrpolitikája miatt Kohán György hosszú éveken keresztül nem kapott kiállítási lehetőséget, műveit hol provinciálisnak, hol formalistának bélyegezték. Művészetének rehabilitációját az 1959-ben, a Műcsarnok falai között rendezett kiállítása hozta el számára, ebben az évben megkapta a Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet is. 1965-ben a Magyar Nemzeti Galériában nyílt nagyszabású tárlata, Hódmezővásárhely városa pedig műtermes lakást ajánlott fel részére. Halálának évében, 1966-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. Művészi hagyatékát - mintegy 600 festményt és 2600 grafikai művet - szülővárosának ajánlotta fel, ahol képtár őrzi emlékét.

 

Nagy Imre elmondta, hogy Kohán György korai korszakából is ízelítőt adnak a látogatóknak, ezért a klasszikus, mára már ikonikussá vált alkotások mellett a negyvenes-ötvenes években, derűsebb színvilággal és festői látásmóddal készült festményeket is beválogattak a június 9-ig megtekinthető kiállítás anyagába.

 

Olvassa el ezt is!

Hölgyválasz a tánciskolában

Hölgyválasz a tánciskolában

A hölgyek üzenik: Elvárnánk a fotel kényelméről egy kis időre lemondó, néhány vállalkozó kedvű férfiembert, hiszen ezeket a csodás táncokat mégis csak férfi-nő párosban jó táncolni. Képekkel!
A vásárhelyi helytörténet kulcskiadványa

A vásárhelyi helytörténet kulcskiadványa

Érdekes és izgalmas olvasmány minden lokálpatrióta számára. Április 26-án pénteken 16 órától a lehető legautentikusabb helyszínen mutatják be a Szeremlei Társaság új Évkönyvét. 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Pláza épülhet az Aldi mellett
Pláza épülhet az Aldi mellett A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
 
Jelentős összegből megújulhat a belváros
Jelentős összegből megújulhat a belváros A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.