Kék hírekKiskorúakat rabolt ki egy vásárhelyi férfi

2017. augusztus 9., szerda
 
Kiskorúakat rabolt ki egy vásárhelyi férfi

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el előzetes letartóztatását annak a vásárhelyi férfinak, aki két kiskorút rabolt ki, valamint hajléktalanokat is bántalmazott.

Frissítés aug. 10. : A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség azért indítványozta G. R. gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését.

 

 

 

 

A megalapozott gyanú szerint a férfi ez év júliusának közepén az éjjeli órákban Hódmezővásárhelyen tettleg bántalmazta a vele addig együtt italozó három hajléktalan sértettet, akik 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A rendőrség másnap gyanúsítottként hallgatta ki a férfit garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt.

 

Ezt követően, augusztus 7-én a férfi Hódmezővásárhelyen az egyik benzinkút melletti kerékpárúton megállított két 14. életévét be nem töltött fiatalt, akiktől pénzt kért cigarettára. Az egyik kiskorú 20 forintot ajánlott fel, de a gyanúsított ezt visszautasította, és megfenyegette a sértetteket, hogy átkutatja a táskájukat és ruházatukat és ha pénzt talál náluk megveri őket. Ennek hatására az egyik sértett 200.-Ft-ot akart adni a férfinak, aki azonban látta, hogy több pénz is van a pénztárcában, ezért erőszakkal elvette tőle a pénztárcát a benne levő 2.000.-Ft-tal együtt.

 

A rablás bűntette miatt indult eljárásban az ügyészség a korábban már hat alkalommal büntetett és különös visszaesőnek minősülő férfi előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés és az eljárás meghiúsításának veszélye okán indítványozta.

Az indítvány tárgyában a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója dönt.

 
 
Forrás: Szegedi Ügyészség
VH
 

Olvassa el ezt is!

A vihar jött, tarolt, továbbállt

A vihar jött, tarolt, továbbállt

A 30 kilométerre lévő Orosházát letaroló vihar szerencsére elkerülte Vásárhelyt de a mártélyi üdülőterületen kárt okozott.
Rendőrségi feljelentés a Táltos iskola ellen

Rendőrségi feljelentés a Táltos iskola ellen

A hódmezővásárhelyi alapítványi oktatási intézmény sorsát nemcsak a szülők figyelik aggodalommal, hanem a körzet önkormányzati képviselője is.
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
Több, mint 40 előadó

Több, mint 40 előadó

Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 31. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.