Kultúra, oktatásKísérletezni is lehet a Kutatók Éjszakáján

2013. szeptember 25., szerda
 
Kísérletezni is lehet a Kutatók Éjszakáján

A Kutatók Éjszakáját immár hagyományosan szeptember utolsó péntekjén tartják meg, az idei esztendőben szeptember 27-én várja a nagyközönséget az évről évre népszerűbb program.

 

 

 

 

Az egyetemek, kutatóintézetek, laborok mind megnyitják kapuikat a látogatók előtt, akik máskor nem látható különleges helyszíneket járhatnak be, érdekes műszereket, kísérleteket tekinthetnek meg. A szervezők célja, hogy bebizonyítsák: a tudomány vívmányai igenis kézzel foghatóak, hasznosak és akár szórakoztatóak, s a mindennapi csodák mögött álló kutatók színes, érdekes egyéniségek.

 

A Szegedi Tudományegyetem karai ismét gazdag kínálattal készülnek. Szemezgetve a palettáról, a Természettudományi és Informatikai Karon „Növényi hadviselés” címmel tartanak bemutatót az eddig békésnek hitt növények piszkos trükkjeiről, és nem maradhatnak el a szemléletes lézeres kísérletek sem. Az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar egészségkontrolljának keretében pedig képet kaphatnak egészségi állapotukról, illetve tájékoztatást az otthon is elvégezhető beavatkozásokról. A Bölcsészettudományi Karon a magyar népi gyöngyékszerek főbb típusaival és készítésük alapjaival ismerkedhetünk meg. A Gazdaságtudományi Karon bepillanthatunk az ökológiai lábnyom mérésének rejtelmeibe is, ami kifejezi, hogy adott technológiai fejlettség mellett egy emberi társadalomnak milyen mennyiségű földre és vízre van szüksége önmaga fenntartásához és a megtermelt hulladék elnyeléséhez.

A vásárhelyi Mezőgazdasági Karra kíváncsiakat is színes és izgalmas programok várják.

Többek között az állatpreparálás elméletével és gyakorlatával ismerkedhetnek a résztvevők. Bepillantást nyerhetnek a tartós és esztétikus állatpreparátumok sok figyelmet, türelmet követelő munkafolyamataiba.

Lesz ismét a növényszaporítási kísérlet, ahol az érdeklődők szakavatott tanárok segítségével könnyen szaporítható dísznövényekből saját maguk készíthetnek úgynevezett mikroszaporításos tenyészeteket illetve hagyományos szaporítási műveleteket csinálhatnak végig, amit haza is vihetnek. Érdekes lesz bepillantást nyerni a trófeabírálat procedúrájába is. És ha már vadászat, az est folyamán, célzó készségét is bárki kipróbálhatja, a Mezőgazdasági Kar nyílt napjairól jól ismert lézeres lövészeten, egy a természetet hűen imitáló virtuális vadászaton. A programok sora 18 órától kezdődik.

Természetesen az SZTE valamennyi programján ingyenes a részvétel!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Határtalan alkotói szabadság

Határtalan alkotói szabadság

Kerüli egymást a vásárhelyi művészházaspár, Szabó Klára Petra és Szvet Tamás. Igaz a legutóbbi félévben három napot együtt töltöttek. 
A vásárhelyi terápiás lovaglás országos sikere

A vásárhelyi terápiás lovaglás országos sikere

Országosan kiemelkedő eredményt értek el a vásárhelyiek, a gazdasági és társadalmi élet szereplőinek példaértékű összefogásával szervezett versenyen, amelyre 19 csapat nevezett.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.