Kultúra, oktatásHatártalan alkotói szabadság

2013. szeptember 24., kedd
 
Határtalan alkotói szabadság

Kerüli egymást a vásárhelyi művészházaspár, Szabó Klára Petra és Szvet Tamás. Igaz a legutóbbi félévben három napot együtt töltöttek. 

 

 

Fotó: VH

 

 

Ismét útra kelt a hódmezővásárhelyi Szabó Klára Petra. A vásárhelyi kortárs képzőművészet egyik leginnovatívabb festőművésze ezúttal Dél Korea fővárosába kapott három hónapos ösztöndíjat. Szabó Klára Petra az elmúlt egy évben egy rezidencia program keretében Észtországban és Japánban alkothatott. Majd egy újabb nyertes pályázat eredményeként a március végétől a nyár közepéig az angliai Norwich-ben volt.

 

Hódmezővásárhelyre hazatérve, többek között részt vett az idei 60. Őszi Tárlatra beküldött művek zsűrizésében. A kortárs képzőművészet október 6-án nyíló legnagyobb országos seregszemléjén ő is az egyik kiállító. Ismét a kísérletező kedvének lehetnek, valóban aktív résztvevői a látogatók, hiszen különleges thermo festékkel vont be dobozokat, amelyek normális körülmények között feketék, hő hatására viszont átlátszóvá válnak. Hozzá kell érni a dobozokhoz, hogy aztán azok a néző érintésétől, a kéz melegétől láthatóvá váljanak. Ez a négy alkotás újszerűségével tavaly a Budapesti Ernst Múzeumban Szabó Klára Petra önálló kiállításának egyik szenzációja volt. (Videó a cikk alján)

 

„A következő időszakban ismét a szeretnék többet foglalkozni a festészettel, a színes, aprólékos, vegyes akvarell technika került most előtérbe és kevesebbet foglalkozom a kísérletezéssel, mondta a Vásárhelyi Híreknek, néhány nappal elutazása előtt. Hozzátette, „de azért szeretném meglepni a közönséget Szöulban is, ahol a három hónapos rezidencia program zárásaként önálló kiállításom lesz. Thermofestékkel bevont festett virágaim a közönség lába előtt – egy mozgásérzékelő hatására felgyulladó fénytől - válnak láthatóvá.

Szabó Klára Petra elmondta még, már azt is tudja, hogy néz ki a kiállítóterem, hiszen férjének, a szintén képzőművész Szvet Tamásnak egy olasz ösztöndíj után, éppen most ért véget ugyanott, Szöulban a három hónapos rezidencia programja. Ahogy mondani szokták: meleg csákányváltás volt, hiszen a házaspárnak hosszú hónapok óta éppen három napjuk maradt, amit együtt tölthettek itthon, igaz, az is csak azért, mert a betelt repülőjárat miatt későbbre tudott jegyet venni.

Az Őszi Tárlaton kiállításra kerülő alkotásokról azt mondta a VH-nak: „Bár a test üzenetközvetítő funkciójának vizsgálata kapcsán korábban is érdekelt a prostitúció mint iparág, elsőként amszterdami tartózkodásom során kerültem személyes kapcsolatba hivatásos örömlányokkal. A velük való beszélgetések során döbbentem rá, hogy legtöbbünkkel ellentétben képesek tudatosan „függetleníteni magukat” testüktől: áruba bocsátani, megvételre kínálni azt. Szándékosan tárgyiasítják saját fizikai valójukat, amelyet azután mások is tárgyként, áruként kezelnek majd„ mondta a vásárhelyi művész. A portrésorozatot olyan örömlányokról készítette, akik hivatásszerűen űzik ezt az ősi mesterséget. Vállalták, hogy egy speciális, kézi szkenner segítségével beolvassa a testüket, és az így létrehozott, közel életnagyságú printeket különálló fa dobozokra applikálja.

A dobozokat bevonta egy különleges, fekete thermo festékkel, amely (mint az a videón látható) a kéz melegétől válik áttetszővé – így fedve fel az alatta lévő második festékréteget: a lányok testét.

Szabó Klára Petra az Őszi Tárlaton kiállításra kerülő, meghökkentő és újszerű alkotásokkal azt akarja kifejezni, hogy ugyanúgy ahogy portréalanyainak az életében, központi szerepe van az érintésnek, simogatásnak, vagyis a fizikai kontaktusnak. A néző csak akkor élvezheti az alkotásokat, ha megérinti azokat, ha saját teste segítségével létesít kapcsolatot a művekkel.

„Az érintés intenzitása meghatározza a művek élvezhetőségét is: minél inkább feladja valaki saját kívülálló pozícióját, annál többet láthat a portrékból. A néző saját döntésének megfelelő mértékben és ideig veheti birtokba a lányok testét – természetesen csupán átvitt értelemben” összegezte Szabó Klára Petra.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi terápiás lovaglás országos sikere

A vásárhelyi terápiás lovaglás országos sikere

Országosan kiemelkedő eredményt értek el a vásárhelyiek, a gazdasági és társadalmi élet szereplőinek példaértékű összefogásával szervezett versenyen, amelyre 19 csapat nevezett.
A kultúra vásárhelyi mindennapjai

A kultúra vásárhelyi mindennapjai

Szeptember 25-én mutatják be a belváros rehabilitációja pályázataihoz 2008-ban kidolgozott kulturális keretprogram alapján elkészült interaktív programcsomagot.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.