SportKisemberek nagy meccsei

2013. május 31., péntek
 
Kisemberek nagy meccsei

Június elsején Kecskeméten nagy lehetőség előtt áll a hódmezővásárhelyi Koczka Kézisuli U7-es fiú szivacskézilabda csapata.

 

 

 

 

 

Az Erima Országos Kézilabda Gyermekbajnokság záró fordulói következnek a vásárhelyi kézilabda klub számára. A 2011 novemberében alapított egyesület eddigi legnagyobb sikerét érheti el, ugyanis lehetősége van a legnívósabb hazai bajnokság megnyerésére. A kevés induló miatt a bajnokság a régió döntőkkel fejeződik be, nem rendeznek országos döntőt a legkisebbeknél

 

A Koczka Kézisuli U7-es fiú szivacskézilabda csapata szombaton, Kecskeméten lép pályára. A Badó László 1. régió döntőben 6 csapat vesz részt, két hármas csoportban küzdenek az együttesek az elődöntőbe jutásért. Utána keresztbe játszással döntik el, hogy ki játszik a bronzért, illetve mely együttesek az aranyért.

 

A Koczka Gergő vezette csapat Orosházán hangolt a döntőre. Az OFKSE csapata ellen, remekül ment a játék a fiúknak, talán ebben a szezonban a legjobban. Reméljük így lesz ez Kecskeméten is, mert akkor biztosan nagyon szép eredménnyel utazhatnak haza a gyerekek, véli az edző.

 

A Magyar Kézilabda Szövetség döntése értelmében az U7-es fiú korosztály 2. régió döntőjét a Koczka Kézisuli rendezheti meg, június 16-án, a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola sportcsarnokában.

 
 
Forrás: Koczka Kézisuli
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi sportoló vívó aranya a MEFOB-on

Vásárhelyi sportoló vívó aranya a MEFOB-on

Magyary Ágnes edző: „Sápi Ferenc vívósport szeretete mellett nem nyugszik bele az elért eredményeibe. Felnőtt versenyzőként tele van ambíciókkal ”
Támogatják az átállást a digitális tévézésre

Támogatják az átállást a digitális tévézésre

Hódmezővásárhely és környéke a digitális átállás első ütemébe esik. Időszerű megtenni a szükséges lépéseket, hogy augusztus elsejétől is lehessen otthon tévézni.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...