BulvárKínos ügy a Makói Járási Hivatalban

2015. június 5., péntek
 
Kínos ügy a Makói Járási Hivatalban

Szexszel múlatta a munkaidőt két dolgozó a makói járási hivatalban. A Blikk információi szerint az egymásra gerjedő munkatársak az irattárban vonultak félre, s ott történt meg a nemi aktus.

 

(Képünk illusztráció)


 

A dolog azonban kiderült, mert valaki lebuktatta őket: egyik kollégájuk látta, ahogy éppen az irattárba rohannak, közben pedig már felajzva egymást fogdosták. A járási hivatal Makón egy épületben székel a polgármesteri hivatallal, így futótűzként terjedt el a példátlan eset híre.

– Két olyan munkatársunkról van szó, akik adminisztratív munkakört töltenek be a hivatalnál, határozott idejű szerződéssel dolgoznak nálunk – mondta el a Blikknek a hivatal egyik dolgozója, s hozzátette: miután a vezető értesült a történtekről, mindenkit behívatott, és kihallgatta a dolgozókat.

A vizsgálat eredménye még nem ismert, de informátorunktól megtudtuk, hogy az is felmerült, nem a mostani volt az első alkalom, a párocska rendszeresen tartott légyottokat a tulajdoni lapok, házassági anyakönyvi kivonatok és a halotti anyakönyvi kivonatok rejtekében, sőt munkaidőben autóval elszöktek néhány órára, hogy hódoljanak a tiltott örömöknek.

Az ügyben megkerestük a Csongrád Megyei Járási Hivatalt is, akik megerősítették információinkat. Bővebb tájékoztatást későbbre ígértek.

A Blikk megkérdezett egy jogi szakértőt is a témában, aki szerint ez a kilengés azonos súlyú, mintha a dolgozók ittasan végezték volna munkájukat.

– A legsúlyosabb szankció az azonnali elbocsátás, ebben az esetben is ez lett volna indokolt, hiszen munkahelyen, munkaidőben olyan tevékenységet, amely nem a munkavégzés része, nem szabad végezni. Ráadásul egy állami hivatal dolgozójához méltatlan is az ilyen cselekmény – fejtette ki dr. Kamarás Péter ügyvéd.

 
 
Forrás: blikk.hu
 

Olvassa el ezt is!

Typisch ungarisch

Typisch ungarisch

A németek erre mondják: „tipikusan magyar!” Olvasónk küldte a fotót, amelyen jellemzően megtalálható minden, amitől például az Európai Unió polgárainak égnek állna a haja.
Ami nincs benne azt nem érdemes tudni

Ami nincs benne azt nem érdemes tudni

Aki kézbe veszi a könyvet, olyasmit is megtudhat például, hogy „a boszorkányság egyik leggyakoribb kártétele az éjszakai nyomás.” Két kötetben Vásárhely néprajza.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.