SportKimaradt ziccerek és eladott labdák

2014. április 19., szombat
 
Kimaradt ziccerek és eladott labdák
Győzni mentek pénteken a Kosársuli játékosai a Sugivica partjára, de Mócsai hiányát nagyon megérezték a védekezésben - így vereséggel tértek haza.

 

 

 

 

Nehezen boldogult az alacsonyabb szerkezetű hazai csapat ellen a Kosársuli, de a 7. percben még vezettek (11-13). Sajnos a következő három percben sikerült elveszteni a mérkőzést: 12 pont hátrányt szedtek össze Cziberéék (25-13). Ebben az időszakban - köszönhetően a Baja kiváló mezőnyvédekezésének - csak eladott labdákat és kihagyott dobásokat tudott összehozni a csapat, miközben a hazaiak ziccereztek.

 

A második negyedben sem valósult meg semmi az eltervezett védekezésből, Ágfalvi és Hosszú tetszés szerint érték ez kosaraikat. A Vásárhely támadójátéka viszont javult, köszönhetően Vejinovics és Varga ponterősségének, és a centerek ültetésének. A hazaiak több büntetőt is hibáztak, így Nyilas és Vas tripláival sikerült közelebb zárkózni (46-40). Czibere és Rostás pontjaira a dudaszó pillanatában válaszoltak a vendéglátók - így 51-45 lett a félidő végeredménye.

 

Szünet után javult valamelyest a Kosársuli védekezése, Vejinovics és Vas kosaraival sikerült 56-55-re feljönni. A következő két percben felváltva születtek a pontok (62-60), de a végén a többnyire ajándékba kapott büntetőkkel, és egy utolsó másodperces triplával ismét meglépett a Baja (69-60).

 

Az utolsó negyedet remekül kezdték a vásárhelyiek. A jó védekezés mellett 4 triplát is bevágtak - és a 36. percben már egálra állt a meccs (76-76). Az egyre fáradó bajaiak nehezen boldogultak, Vejinovics viszont foghatatlan volt, és máris a Kosársuli vezetett (78-80). Néhány kimaradt ziccer és eladott labda azonban megpecsételte a Vásárhely sorsát, 86-83 lett a hazaiak javára. Az utolsó két percben hiába faultoltak Nyilasék, a Baja értékesítette a büntetőket - az EnterHód viszont nem tudott betalálni.

 

Bajai Bácska FKE - EnterHód Vásárhelyi KS 94-83 (27-17, 24-28, 18-15, 25-23)

 

NB I/B-s férfi kosárlabda mérkőzés

Baja, 100 néző - vezette: Maár, Bogárdi, Arató

Kosársuli: VEJINOVICS 36/18, Czibere 10/6, Vas 8/6, Varga 10, Gruda 2,

csere - Kukla 2, Nyilas 9/6, Grezsa -, Rostás I. 6

edzők: dr. Elek András és Utasi Gábor

 

dr. Elek András edző: "Nagyon csalódott vagyok, ugyanis semmit nem tudtunk megvalósítani a megbeszéltekből. Hiába játszott Szasa fantasztikusan, a többiek nagyot betliztek."

 
 
Forrás: EnterHód Vásárhelyi Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Előzetesben a két rablással gyanúsított vásárhelyi férfi

Előzetesben a két rablással gyanúsított vásárhelyi férfi

F. József gyanúsított és társa B. Ádám bűncselekményeinek, újabb eddig nem ismert részletei.
Cigány-magyar Ki Mit Tud volt Vásárhelyen

Cigány-magyar Ki Mit Tud volt Vásárhelyen

A vásárhelyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat április 18-án délelőtt Cigány-Magyar Ki-Mit Tud? - ot rendezett a BFMK-ban. Fotótudósítás!
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...