KözéletKilencvenhatan kaptak 13. havit

2019. szeptember 20., péntek
 
Kilencvenhatan kaptak 13. havit

Ebéden látta vendégül a vásárhelyi városvezetés a közfoglalkoztatottakat, akiknek köszönetet mondtak a városért végzett munkájukért.

 

 

 

 

 

 

 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter augusztus 23-án közölte: azok a közfoglalkoztatottak, akik 2019. január 1. és július 31. között legalább három hónapig közfoglalkoztatotti jogviszonyban álltak és ez augusztus 1-jén is fennállt, nettó 54 ezer forint egyszeri plusz juttatásban részesülnek.

 

A kormány álláspontja az, hogy segély helyett munkát kínálnak az embereknek. A közfoglalkoztatás egy átmeneti megoldás, és addig tartják fenn, míg szükség van rá, a cél az, hogy a közfoglalkoztatottak minél hamarabb elhelyezkedjenek a piaci szférában - áll a kormány közleményében.

 

Hódmezővásárhelyen az elmúlt évek alatt jelentős változás állt be a közfoglalkoztatottak számában. 2014-ben 760, 2015-ben 800, 2016-ban alig a félezer, 2017-ben viszont már csak háromszáznál valamivel több, tavaly pedig 125 közfoglalkoztatott vett részt a város gondozásában és egyéb munkákban. Idén őszre 96 dolgozónak ad munkát a város.

 

A választás előtt alig egy hónappal a nyugdíjasok 9000 forintos utalványának kiosztása mellett, a kormány kiutalta a közfoglalkoztatottak 13. havi bérét.

 

Ennek apropóján a Polgármesteri Hivatal a 96 közfoglalkoztatottat ebéden látta vendégül. 9 személynek, akik az 54 ezer forintra a rendelet szerint - mert rövidebb ideje dolgoznak - nem jogosultak, az önkormányzat 10 ezer forintos utalvánnyal segített.

 

Az ebéden Márki-Zay Péter polgármester és Kis Andrea alpolgármester vettek részt, akik a vásárhelyi polgárok nevében is köszönetet mondtak a dolgozóknak a városért végzett munkájukért.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ismét lesz bölcsőde a Teleki utcában

Ismét lesz bölcsőde a Teleki utcában

230 millió forint támogatást nyert Hódmezővásárhely a Pénzügyminisztériumtól az ingatlan teljes felújítására és újranyitására.
Honvédkórházként is működik hamarosan a vásárhelyi intézmény

Honvédkórházként is működik hamarosan a vásárhelyi intézmény

Függetlenül az évek óta fennálló adósságállománytól, a honvédelmi tárca és a kórház  tavalyi megállapodása értelmében jelentős fejlesztések elé néz az intézmény.
Márky-Zay Péter Brüsszelben

Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is

Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.