SportKiesett a HFC az NBIII-ból

2021. június 2., szerda
 
Kiesett a HFC az NBIII-ból

Faramuci helyzetben lépett pályára az NB III-as labdarúgó-bajnokság szezonzáróján a HFC. A győzelem minimális követelmény volt, ám benne volt a pakliban, hogy az üdvösséghez ez is kevés lesz.

 

 

 

 

 


Nehéz helyzetből várhattuk a Dunaújváros elleni mérkőzést vasárnap az NB III-as bajnokság utolsó szezonbeli fordulójában. Nem volt kérdés, hogy nyernünk kell, ám tudtuk, hogy ez is kevés lehet ahhoz, hogy kivívjuk a bennmaradást. A Dunaújváros számára ugyanakkor komolyabb tét nélküli volt az összecsapás, ők az előző játéknapon már bebiztosították bennmaradásukat.

Ennek ellenére nem feltartott kézzel érkeztek Vásárhelyre, erős összeállításban léptek pályára és harcos teljesítménnyel rukkoltak elő. Szerencsére védelmünk javarészt masszívnak bizonyult, igaz volt olyan is, amikor a kapufa is a segítségünkre sietett. Az első félidőben nem sikerült sok helyzetet kialakítani, a fordulás után viszont valamelyest változott a játék képe. A 64. percben Molnár Ádin tudott vezetést szerezni és ezt követően is akadt néhány ígéretes helyzet, habár újabb gól nem született, a lefújáskor is maradt az 1-0.

A győzelem tehát megvolt, azonban nem hibázott a Vác sem – talán voltak pillanatok, amikor bízhatunk a botlásukban, hiszen a már biztos kieső Szegedi VSE szerzett vezetést, a fordulás után viszont egyenlített a Vác, a 62 minutumban pedig fordítottak is. A Szekszárd pedig szintén otthon tartotta a három pontot, a dobogós Dabas ugyan erős összeállításban játszott, mégis alulmaradtak 2-0-ra. Így aztán hiába sikerült legyőzni a Dunaújvárost, a bennmaradáshoz ez is kevés volt. Habár az NB III-as tagság sorsa nem ezen a találkozón dőlt el.

 

NB III Közép csoport, 38. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Dunaújváros 1-0 (0-0)

HFC: Weszelovszky, Huszár, Váradi, Molnár, Mezei, Orosz, Ludánszki, Katona, Forró, Tapiska, Bojtos
Csere: Kandó, Zahorán, Tóth J., Gyüre, Povázsai, Bata, Orovecz, Kemény, Rau
Edző: Bacsa Zsolt

Vásárhelyi gólszerző: Molnár Ádin

 

 

Nyilatkozat: „Gratulálok a csapatnak a győzelemhez. Maximálisan betartották azokat a taktikai dolgokat, amiket kértem tőlük. Megérdemelten nyertük meg a mérkőzés, sajnos ez a bennmaradáshoz kevés volt. Tudtuk, hogy nem a saját kezünkben van a sorsunk, de bíztunk benne, hogy bennmaradunk, nem így történt. Ez sajnos nem az elmúlt két meccsen dőlt el.”

 
 
VH-Szeri Csaba
 

Olvassa el ezt is!

Újabb félmilliárd kórházfejlesztésre

Újabb félmilliárd kórházfejlesztésre

A Szakrendelőre épülő két emelet mellett, új eszközök segítik majd a gyógyítást, de hamarosan kibővül a vásárhelyi kórház ellátási köre is.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 29. hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 29. hét

"Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
A SZIN zárja a fesztiválnyarat újra

A SZIN zárja a fesztiválnyarat újra

Hamarosan a fellépők listája is nyilvánosságra kerül, az azonban már most biztos, hogy a SZIN árain nem emelnek.
Megvan a háromnapos kiállítás idei dátuma

Megvan a háromnapos kiállítás idei dátuma

Ősszel rendezik meg az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda napokat, valamint lesz Juhásztalálkozó is.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.