Kultúra, oktatásKicsiben a világ a Bethlenben

2011. március 28., hétfő
 
Kicsiben a világ a Bethlenben

Március 30-án a Bethlen Gábor Református Gimnázium Jesenius Klubja a mikroszkópos biológiai kutatás módszerének titkait tárja az érdeklődők elé.

 

Képünkön mikroszkópikus  virágpor golyócskák.

 

 

 

Március 30-án délután 4 órakor a Bethlen Gábor Református Gimnázium könyvtárában tartja soros ülését a tavaly novemberben az iskola által alapított Jesenius Klub. A téma ezúttal a "Bethlenes tehetségek" program bemutatása, az indító ötlettől a célkitűzésekig. Előadója Berecz János titkár, a gimnázium tanára

Azt követően Igaz Antal mérnök, a gimnázium öregdiákja a ’Modern mikroszkópos módszerek a biológiai kutatásban’ címmel  tart előadást

Az előadás előtt kerül sor azoknak a fizikai eszközöknek — egy sztereo-mikroszkópnak, egy oszcilloszkópnak, függvénygenerátornak és tápegységnek, valamint kísérleti alapanyagoknak — az átadására, amellyel az Öregdiákok Baráti Köre, a gimnázium egykori diákjai támogatják az ősi alma matert.

 

 

Mint arról már beszámoltunk, 2010. november 23-án a Bethlen Gábor Református Gimnázium vezetése és fizika munkaközössége „Jesenius Klub” elnevezéssel természettudományos kört alakított. Prof. Dr. Gyulai József  akadémikus, Hódmezővásárhely díszpolgára vállalta a  természettudományos klub tiszteletbeli elnöki felkérést.

 

A nagyjeszeni Jeszenszky család egyike volt a legrégebbi magyar köznemesi családoknak: ősük, András vitéz a 13. század végén kapta a Turóc megyei Jeszent nemesi birtokul hősiessége jutalmaként. Első gyermeke, Jeszenszky János – nevének későbbi, latin változata szerint Jesenius – Wroclavban született 1566. december 27-én. A felvidéki magyar nemes az orvostudomány mellett a teológiában és a diplomáciában is maradandót alkotott.

Értelmével a korabeli modern tudomány haladását szolgálta, amely nem volt sem független hitétől, sem ellentétben nem állt vallásos meggyőződéseivel. Tudás és hit, tudomány és vallás egészséges egységet alkotott Jesenius életében, folyamatosan erősítve és motiválva egymást.

 

Olvassa el ezt is!

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.