Kultúra, oktatásKiállításmegnyitó Eifert János optikáján keresztül

2015. december 13., vasárnap
 

Kilenc teremben Fodor József közel 130 festménye látható december 12-től az Alföldi Galériában. „Sem életében, sem halála után eddig még nem volt ilyen nagy volumenű kiállítása Fodor Józsefnek”- mondta az emlékkiállítást rendező Feledy Balázs.

 

Fotók: Eifert János

 

 

Mint mondta, fontos ráirányítani a közfigyelmet a hódmezővásárhelyi festészet meghatározó alakjának munkásságára, amelyről teljesen átfogó keresztmetszetet kap a kiállításlátogató.

 

Az Alföldi Galéria teljes földszintjén február közepéig látható kiállítás mintegy százharminc művön keresztül, különböző tematikák szerint mutatja be Fodor József életművének darabjait: tájképeit, zsánereit, életképeit, portréit, emberábrázolásait, szobabelsőit, csendéleteit, valamint Hódmezővásárhely művelődéstörténetéhez kötődő képeit.

 

„Vállalom a krónikás szerepét…” - mondta egyszer munkássága kapcsán Fodor József. Ezúttal életműkiállításáról, annak megnyitójáról egy szintén nagy formátumú alkotó, Eifert János igaz nem ecsettel, hanem fényképezőgéppel, „vállalta a krónikás szerepét” a Vásárhelyi Hírek olvasói számára.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Elviszlek magammal Risztov Éva

Elviszlek magammal Risztov Éva

Aki így beszél az édesanyjáról, rossz ember nem lehet. És akinek ilyen édesanyja van, az sem. No, nem mintha egy percig is kétségeim lettek volna, hogy Risztov Éva jó vagy rossz ember. Videóriport!
Kezünkben bizsereg a történelem

Kezünkben bizsereg a történelem

Igazán nagy siker a vásárhelyi iskolákban elkezdett rendhagyó történelemóra, régi I. világháborús fotókkal, a katonák egykori használati tárgyaival. Képekkel!
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.