Kultúra, oktatásKiállítás nyílt a vásárhelyi fotóklub évfordulójára

2019. október 7., hétfő
 
Kiállítás nyílt a vásárhelyi fotóklub évfordulójára

2014-ben új fejezet kezdődött Hódmezővásárhely vizuális művészeti életében, ugyanis 10 taggal létrejött a Lucien Hervé Kamera Klub. Az egyik ötletgazda és alapító tag a Vásárhelyi Hírek főszerkesztője volt. Az alapítók nagy része fotóművész, illetve Vásárhely kulturális életének aktív tagja volt. A Kamera Klub elnöke Dömötör Mihály fotóművész lett.

 

 

A Vásárhelyi Hírek archív felvételén az alakuló ülés 2014. július 10-én.

 

 


A társaság a nagy előd hitvallását tűzte zászlajára: miszerint egy jó fotó nem csak emlékeztetőül szolgál, de a nézők képzelőerejét is felkelti.  

A fennállásábak ötéves évfordulójára október 5-én a Legjobb képeink címmel nyílt kiállítása a Lucien Hervé Kamera Klubnak a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ első emeletén. A társaság 17 legaktívabb tagjának összesen 42 fényképét október 25-ig lehet megcsodálni.

 

Az első bemutatkozó kiállításhoz hasonlóan ez a mostani is a  Bessenyei Ferenc Művelődési Központban kapott helyet. Ezzel a tárlattal méltó módon tudunk megemlékezni az eltelt öt esztendőről- hangsúlyozta Dömötör Mihály, a Lucien Hervé Kamera Klub elnöke. Az elmúlt évek során a klub tagjai rendszeresen részt vettek országos pályázatokon, megismertették munkáikat a környéken és a fővárosban élőkkel, valamint a létszámuk is folyamatosan bővült. 

 

Dömötör Mihály kiemelte: aki szeretne magasabb szintre lépni a fotográfiában, annak érdemes volt és ezután is érdemes lesz a klubhoz csatlakoznia. Majd hozzátette: a tagok képesek megtalálni a megszokottban a különlegeset, mondanivalójukat pedig érdekes látványban megmutatni, vagy a direkt látványt átalakítva tárni az érdeklődők elé. A mostani kiállításon a konkrét táj- és emberábrázolások mellett olyan elvont témák is felfedezhetők, mint a Tornyai János által megfogalmazott nagy sömmi.  

 

A klub legakítvabb tagjainak legjobb képeiből összeállított válogatás október 25-ig tekinthető meg a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ  első emeletén.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyen nem jött be? - Szegeden szeptembertől elindul!

Vásárhelyen nem jött be? - Szegeden szeptembertől elindul!

Idén már el sem indult az elsőévesek képzése a Metropol Egyetem Vásárhelyre hívott kihelyezett tagozatán. Az SZTE viszont elindítja a turizmus-vendéglátás közgazdász képzést.
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját

Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.