MozaikKialakult a Steinway-bérlet repertoárja

2018. július 26., csütörtök
 
Kialakult a Steinway-bérlet repertoárja

A 2017/18-as szezonban indította el először hódmezővásárhelyi a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban az intézmény koncertzongorája nevét viselő komolyzenei sorozatát, a Steinway-bérlet. Az idén ősszel induló második évad műsorát csütörtöki, vásárhelyi sajtótájékoztatóján ajánlotta a műfaj kedvelőinek.

 

 

 

 

 

A Vásárhelyi Hírekben júniusban írtunk arról, hogy a budapesti Operaház korszerűsítése lehetőséget biztosít arra, hogy a játszóhely kiváltásaként az Opera együttesei a vidéki nagyvárosokban is bemutatkozhassanak. Az Operát az Operából! elnevezésű sorozat keretében a következő évadban Puccini két művével Szegeden és Hódmezővásárhelyen is bemutatkoznak a Magyar Állami Operaház együttesei.

 

Július 26-án sajtótájékoztatón megerősítették, amiről már írtunk, hogy október 12-én Hódmezővásárhely, a Steinway-bérlet első előadásaként Puccini legnagyobb apparátussal bemutatható, háromfelvonásos operája, a Turandot kerül színre, pontosabban koncertszerű változatával mutatkozik be Vásárhelyen a Magyar Állami Operaház.   

Szamosi Szabolcs, a sorozatot szervező Filharmónia Magyarország NKft. ügyvezető igazgatója elmondta: a bemutatón a szimfonikus zenekart és kórust Medveczky Ádám karmester vezényli, a szólisták között fellép Lukács Gyöngyi, Róka István és László Boldizsár is.

 

A legismertebb magyar népzenei együttes, a negyven éve alakult Muzsikás december 10-i előadása lesz a bérletsorozat második produkciója, amelynek különlegessége, hogy a népzenészekkel fellép a moldvai énekes, Petrás Mária, valamint a zongoraművész Fülei Balázs, továbbá két táncos, Farkas Zoltán és Tóth Ildikó. A Bartók és Kodály zongoramuzsikája a népzene szárnyán címet viselő programban elhangzik Bartók életművének, valamint a magyar és az egyetemes zenetörténet egyik legjelentősebb alkotásaként számon tartott Allegro Barbaro is.

 

A világ tíz legjobb zenekara között emlegetik a Budapest Fesztiválzenekart, amely a Steinway-bérlet harmadik előadásán, március 9-én lép fel Vásárhelyen Takács-Nagy Gábor vezényletével. Szólistaként Bazsinka József tubaművészt hallhatja a közönség, műsoron Joseph Haydn: 80. (d-moll) szimfóniája, Valerij Sztrukov: Tubaversenye, valamint Mozart: D-dúr („Haffner”) szerenádja szerepel.

 

Május 22-én a sorozat utolsó előadásán pedig a bérlet névadója, a Steinway koncertzongora, valamint annak megszólaltatója, Leon Bernsdorf zongoraművész, a 2016. évi Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny 3. helyezettje kerül a középpontba.

 

Bessenyei Ferenc Művelődési Központ pénztárában már kapható a Steinway-bérlet 9900 forintos áron.

 

Olvassa el ezt is!

Itt az új színházi évad a BFMK-ban

Itt az új színházi évad a BFMK-ban

Színházi előadásokat két bérlet-sorozatban is kínálnak az ősszel kezdődő évadban. Újdonságként pedig a spirituális témák iránt érdeklődőknek ajánlanak előadássorozatot.
Középpontban az embör

Középpontban az embör

Nagyszerű néprajzi tárlaton mutatja be a Tornyai János Múzeum a múltbeli férfiak világát. A vásárhelyi paraszti és polgári kultúra patriarchális légköre elevenedik meg.
Hódtói vízpótlás kissé megkésve

Hódtói vízpótlás kissé megkésve

A vízgazdálkodási intézkedési terv a víz elvezetése helyett a helyben tartást, a vizes élőhelyek helyreállítását és a mezőgazdasági vízhasználat átalakítását helyezi előtérbe.
Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen

Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen

A Kossuth téren, csütörtökön délután Bánkuti András, a MÚOSZ részéről és Márki-Zay Péter polgármester nyitotta meg a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást.
 

És ezt már olvasta?

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.