MozaikItt az új színházi évad a BFMK-ban

2018. július 23., hétfő
 
Itt az új színházi évad a BFMK-ban

Színházi előadásokat két bérlet-sorozatában is kínál ősszel kezdődő évadjában a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, újdonságként pedig a spirituális témák iránt érdeklődőknek ajánlanak előadássorozatot.

 

 

 

 

 

 

Erről hétfő délelőtt tartott sajtótájékoztatóján számolt be Varga Anikó, a kulturális intézmény vezetője.

 

A Bessenyei bérlet hat színpadi előadást kínál, az évadot októberben a Veres 1 Színház előadása, Paul Pörtner Hajmeresztő című bűnügyi társasjátéka nyitja Janik László rendezésében, a színpadon Vida Péterrel és Faragó Andrással. Ezt novemberben a Koltai Róbert rendezte Színházkomédia követi, míg decemberben Mikó István rendezésében lesz látható a Hyppolit, a lakáj. A bérlet 2019-es előadásai lesznek a Bankhitel, A falu rossza és az Őrültek tornya című előadások.

 

A vásárhelyi születésű színésznő, Gombos Kati nevét viselő sorozatában öt előadást hirdetett meg a BFMK. Szeptember 22-én két monokomédiát láthatnak a nézők Szilágyi Annamária és Járai Máté előadásában, míg október 19-én a Gergely Theater mutatja be a Paprikáscsirke, avagy Stex és New York című előadását. November 17-én Neil Simon Pletykák című vígjátékát viszi színre a Pótszék Társulat, míg a sorozat 2019-es előadásain Ken Ludwig Hajszál híján Hollywood, illetve Florian Zeller A kulisszák mögött című darabjait láthatják a vásárhelyi nézők.

 

A spiritualitás iránt fogékonyaknak igyekszik kedvezni a művelődési központ a most először meghirdetett Lélekbérlettel, amely keretében Lippai Marianna Az életet nem érteni, hanem élni kell, Marcsó Csilla párkapcsolati tanácsadó, life coach EQ – érzelmi intelligencia, valamint Kerner Tibor tréner, terapeuta Önbecsülés, önbizalomcímmel tart előadást.

 

A Bessenyei bérlettel az előző, teltházas szezonban rendelkezőket a művelődési ház megkereste az újraváltás lehetőségével, s ha ezzel nem kívánnak élni, augusztus 6-tól ezek megvásárolhatók lesznek felnőtteknek húszezer, diákoknak és nyugdíjasoknak tizenhétezer forintos áron. A Gombos bérlet szintén augusztus 6-tól váltható, felnőtteknek tizenkétezer, diákoknak és nyugdíjasoknak kilencezer forintért, míg a Lélekbérlet szeptember 13-ig vásárolható meg ötezer forintos áron a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ pénztárában.

 

Varga Anikó szólt arról is, hogy őszre az óvodások és kisiskolások számára is összeállítja bérletprogramját a kulturális központ, míg a komolyzene barátainak a Steinway bérlet keretében kínálnak igényes előadásokat.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Rivaldafényben a nagyértékű tallérlelet

Rivaldafényben a nagyértékű tallérlelet

A tengerparti fövenyen sokszor haszonnal kecsegtető foglalatosság a detektoros fémkeresés. Vásárhely határában ezzel a módszerrel nagy értékeket találtak. Képekkel.
Jobblépés vagy ballépés

Jobblépés vagy ballépés

Hamarosan táncra perdülhetnek az ápolók és a szociális munkások is, ugyanis Cser Ágnes Hódmezővásárhelyen új mozgalom indítását lengette be.
Változások a Rádió 7 háza táján

Változások a Rádió 7 háza táján

Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
Az év legjobb fotói a Kossuth téren

Az év legjobb fotói a Kossuth téren

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya idén januárban is kiírta pályázatát. A díjazott képekből nyílik kiállítás.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.