GazdaságKi lesz a következő?

2017. november 8., szerda
 
Ki lesz a következő?

Furcsa körülmények között elindult Szegeden Andy Vajna rádiójának adása. A városban a 87,9 MHz-en szólalt meg a Rádió 1, ahol eddig a református, közszolgálati-közösségi jellegű Európa Rádió volt fogható. Ehhez képest meglehetősen éles váltás az „igazi mai slágerekkel”, Sebestyén Balázzsal és Cookyval operáló kereskedelmi adó.

 

 

 


Az Európa Rádió Műsorszolgáltató Nonprofit Kft. közösségi minősítéssel nyerte el a frekvenciát, ami jelentős mennyiségű közszolgálati műsortartalom készítését írja elő, viszont csak korlátozott mennyiségű reklám sugárzását teszi lehetővé, igaz, frekvenciahasználati díjat nem kell fizetni.

A múlt héten hozott határozatával a Médiatanács szinte példátlan módon hozzájárult ahhoz, hogy a frekvenciát a továbbiakban kereskedelmi jelleggel működtessék. Ezután pedig szélsebesen hozzájárultak ahhoz is ezen a héten, hogy a frekvencián az Európa Rádió adása helyett a Rádió 1-et sugározhassák, pontosabban hálózatba kapcsolódhasson az Európa Rádió a budapesti központú Rádió 1 adásával. Az Európa Rádió tulajdonosa a Tiszáninneni Református Egyházkerület és a Tiszántúli Református Egyházkerület.

 

Vajnáék azért is kényszerülhettek az egyházkerülettel való megállapodásra, mert a városban csaknem három évtizede helyi rádióként működő Rádió 88 tulajdonosai nem voltak hajlandóak hálózatba kapcsolódni a budapesti Rádió 1-gyel.

Amin nem is kell csodálkozni, hiszen például a hitelesnek elfogadott Inspira Media Research legfrissebb kutatása szerint a Rádió88 továbbra is megtartotta listavezető pozícióját, sőt kismértékben növelte hallgatói elérését 2017 szeptemberében (54,2 %-ről 55,2 %-os napi reach-re). Az online is elérhető rádió népszerűségéhez kétség sem fér, mert a régió valamennyi településén a leghallgatottabb. A szegediként funkcionáló adón nagy számban hallhatók a környező települések, így például hódmezővásárhelyi szolgáltatók, termékek reklámjai is.

 

Szeged előtt Békéscsabán szerzett frekvenciát, igaz kis kerülővel, mert amikor azt közölte a Médiatanács, hogy a Vajna-féle Radio Plus Kft. nyerte a békéscsabai helyi 88,9 MHz frekvenciát, a több mint két évtizede használó Interax Kft. (Rádió 1 Békéscsaba)  pert indított vélt szabálytalanságok miatt a Médiatanács ellen, így a budapesti Rádió 1 egyelőre nem kezdhette meg a műsorai továbbítását az Interax által mostanáig használt frekvencián. Azonban Vajnáék megegyeztek a 104,0 MHz-en fogható Csaba Rádióval.

 

A filmügyi kormánybiztos rádiója már most is 26 városban szól, de a városok száma folyamatosan bővül a hálózatba kapcsolódásoknak köszönhetően. 

 

A Vásárhelyen és környékén élők - legalábbis a facebook-os vélemények alapján - kíváncsian várják, ki lesz a következő „becserkészendő” rádió a Dél-Alföldön?

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nézzünk a jövőbe!

Nézzünk a jövőbe!

Kilenc hosszú hétvége és áthelyezett munkanap vár ránk 2018-ban. A munkanap áthelyezések miatt 2018-ban hat szombat is munkanap lesz.
Hadra fogható a szemeteslapát

Hadra fogható a szemeteslapát

Utcai harcok zajlanak Vásárhelyen. A város gondozott közterületeibe belerondító, gonosz, ellenséges falevelek likvidálására szinte minden eszköz megengedett.
Árakat emel az önkormányzat

Árakat emel az önkormányzat

A kormányzati elvonások és inflációs terhek miatt, illetve az új, költségnövelő állami előírásokra és adminisztratív terhekre való tekintettel.

Hódmezővásárhelyre látogatott a francia nagykövet

Hódmezővásárhelyre látogatott a francia nagykövet

Többek között tárgyaltak Vallaurisról, Hódmezővásárhely testvérvárosa kapcsán arról, hogy miként lehetne élénkíteni a két város közötti kapcsolatot.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 46. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Négyéves a tramtrain
Négyéves a tramtrain Eddig több mint 93 alkalommal kerülhették volna meg a Földet az Egyenlítő mentén, de akár közel ötször is megjárhatták volna oda-vissza a Föld-Hold távolságot.
 
A Wenckheim kastély ügy - epilógus
A Wenckheim kastély ügy - epilógus A pályázat támogatást kapott, így a kastély teljes fenntartása Békés vármegye kezébe került. Közel egymillárd lesz a további felújításra.
 
Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben
Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben Megöléssel fenyegette volt élettársát, illetve egy csákánnyal megsebesítette a nő egyik ismerősét.
 
Egy nappal hosszabb lesz a a DEJA VU Fesztivál 2026-ban
Egy nappal hosszabb lesz a a DEJA VU Fesztivál 2026-ban Minden eddiginél nagyszabásúbb koncepcióval tér vissza 2026-ban Magyarország legnagyobb retro fesztiválja. Kezdődik a bérletárusítás.
 
A Kosársuli feljött a tabella 7. helyére
A Kosársuli feljött a tabella 7. helyére Másfél hónap után ismét hazai pályán játszott bajnokit a Vásárhelyi Kosársuli, és zsinórban négy elveszített mérkőzést követően újra nyerni tudott.
 
Idén is jön a város Mikulása
Idén is jön a város Mikulása Hódmezővásárhely Önkormányzata a tavalyi évhez hasonló összegben idén is hozzájárult a városi fenntartású óvodák játékvásárlásához.