Kultúra, oktatásKi ette meg a tortákat?

2012. április 18., szerda
 

A Corvin Napról sokan fognak beszélni, hiszen most volt az első alkalom, hogy kiszakadva a kertvárosi iskolaépületből, a Városház utcai új helyükön, a Fekete Sasban és a Kossuth téren zajlott.

 

 

Fotó: VH

 

A Fekete Sas nagytermében azt mondta az egyik fiú, estére már a haverjai is tudni fognak a mai napról. Ebben nem lenne semmi különös, ha nem egy marseilles-i diák mondta volna, francia barátaira utalva. Az egyébként angolul is jól beszélő diák, egyike annak a hat francia eladó tanulónak, akik Hódmezővásárhelyre jöttek egyhónapos gyakorlatra. Ami egy hét múlva le is telik, és ahogy a Vásárhelyi Híreknek megjegyezte, jópofa emlék lesz a Corvin, eseményekkel teli hagyományos iskolanapja. Élmény pedig volt bőven!

 

Mint a galériában a képeinken is látható, a reggeli bevásárlásra induló nyugdíjasok némi megrökönyödéssel, vagy…talán irigykedéssel, nézték ahogy a Kossuth teret gördeszkások, lábtengósok veszik birtokba.

Közben a Fekete Sasban másféle, mondhatnánk jóval kifinomultabb sürgés-forgás volt, hiszen terítési bemutatóra készültek a vendéglátós diákok. Kifejezetten díszétkezésekhez szervíroztak. Volt erdélyi, esküvői, sőt monte carloi kaszinóhangulatot idéző asztal. Két 11/2-es tanuló, Vágó Judit és Aradi Dávid (képünkön) húsvéti ünnep hangulatot kreáltak a terítékkel, mint mondták  tudatosan nem rikító, hanem finom pasztell színeket választottak. Az egyediséget fokozták azzal, hogy a tányéron a szalvéta inget formázott. Vágó Judit elárulta a titkot, ahogy a vendég a kezébe veszi, nem kell vele vesződni, egyből szétnyílik. Ha már vendégről és vesződésről volt szó, megkérdeztük, a gyakorlat során volt-e már kekeckedő vendéggel dolguk? Vágó Judit megjegyezte, jól tűri a konfliktusokat, inkább mint nő kapott már megjegyzéseket. Aradi Dávid egy pizzériában van gyakorlaton, ami azért már egy étteremnél „keményebb” hely tud lenni, főként ha még egyesek alkalomadtán készakarva rá is szállnak, de mint mondja egy idő után már nem zavarja.

 

A pincérek mellett, a szakácsok, cukrászok kevésbé vannak rivaldafényben, bár egy jó vendéglátóhelyen szinte rajtuk múlik a legtöbb. Ezt a Corvin iskolanapján a diákok pompás torták bemutatójával bizonyították. Mindenesetre „nem volt fair” a vendégeknek, például a Vásárhelyi Hírek tudósítójának megmutatni a süteménycsodákat, majd összeszedni és visszavinni a konyhába, meghagyva nekünk az illúziót. Aztán végül hogy kik azok a szerencsések akik ehetnek belőle? Arról senki nem beszélt!

Magáról a Corvin Napról viszont sokan fognak beszélni, hiszen most volt az első alkalom, hogy kiszakadva a kertvárosi iskolaépületből, a Városház utcai új helyükön, a Fekete Sasban, na és a Kossuth téren, szinte az egész város előtt zajlott a szakmai és szórakoztató programok sokasága. Valószínű ezzel a HISZK Corvin Mátyás iskola eddig is hagyományos iskolanapja, újabb hagyományokkal gazdagodott.   

 

Olvassa el ezt is!

Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.