Kék hírekKezdeményezték az előzetes letartóztatását

2012. január 31., kedd
 
Kezdeményezték az előzetes letartóztatását

A hódmezővásárhelyi B.Á. –t az eljárás során elmeorvosi vizsgálatnak is alávetik. A húszesztendős fiatalember, január 30-án a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság épületéből kifelé haladva, az ügyeletnél álló két egyenruhás rendőrre egy éles fegyvernek látszó tárgyat fogott, majd értékeik átadására szólította fel őket.

 

Képünk az elkövetés helyszínén készült

 

A rendőrök testi kényszert alkalmaztak, elvették a fegyvernek látszó tárgyat, és megbilincselték. A férfi részletes beismerő vallomást tett, azt állította, hogy pénzt akart szerezni a rendőröktől  – tájékoztatta kedden szerkesztőségünket Szenti Szabolcs a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A fegyverről kiderült, hogy egy éles lőfegyverhez tökéletesen hasonlító 6 milliméteres ASG típusú airsoft pisztoly (Az airsoft légfegyverekkel játszott hobbisport, 6 vagy 8 milliméter átmérőjű gömblövedéket lőnek ki.)
A fiatalember ellen fegyveresen elkövetett rablás kísérlete miatt indult büntetőeljárás. A bűncselekmény büntetési tétele öttől tizenöt évig terjed - mondta Szenti Szabolcs.
A büntetlen előéletű férfit őrizetbe vették, és a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását - közölte a százados.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Fegyveres rablás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon  (A fegyver képeivel!)

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 68. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülését tartja július 4-én. A 35 végzett hallgatóból négyen külföldiek
144 műalkotás az Alföldi Galériában

144 műalkotás az Alföldi Galériában

Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.
171 első éves hallgató az MGK-n

171 első éves hallgató az MGK-n

Csaknem hétezer hallgatót vettek fel az idei központi felvételi eljárásban a Szegedi Tudományegyetemre (SZTE).
Hódmezővásárhely Ifjú Tehetségei 2025-ben

Hódmezővásárhely Ifjú Tehetségei 2025-ben

Meglepő, de a vásárhelyi iskolaigazgatók idén egyáltalán nem találtak jelöltet a díjra. Valószínű, hogy nem az iskolájuk színvonalát kérdőjelezték meg.
 

És ezt már olvasta?

Kilencven éve született Antal Imre
Kilencven éve született Antal Imre Július 31-én lenne kilencven éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Vásárhely is szerepel a listán
Vásárhely is szerepel a listán Az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság programjának köszönhetően 105 általános és középiskolában épülhet mászófal a következő tanévben.
 
Vásárhely kimaradt
Vásárhely kimaradt Kihirdették a Versenyképes Járások Program nyerteseit. Mártély, Mindszent, Székkutas megnyerte a benyújtott 500 millió forintos közös pályázatát.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 28. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi ezüstérem Skopjéban
Vásárhelyi ezüstérem Skopjéban Skopjéban rendezték meg az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált, 14 és 18 év közötti az európai fiatal sportolók számára.
 
Az 1919. július 25-én történtekről emlékeztek meg
Az 1919. július 25-én történtekről emlékeztek meg A tömeggyilkosság Hódmezővásárhely határában történt. Az önkormányzat, valamint a FIDESZ-KDNP a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját.
 
Tanévi menetrend 2025-2026
Tanévi menetrend 2025-2026 A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent a 2025/2026-os tanévre vonatkozó oktatási rend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.