Kék hírekFegyveres rablás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon

2012. január 30., hétfő
 

Ma délelőtt egy 20 éves fiatalember bement a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra, ahol azt kérte az ügyeletestől, hogy használhassa az illemhelyiséget.

 

 

 

 

 

 

 

Beengedték. Amikor kifelé ment, az ügyeletnél álló két egyenruhás rendőrre egy élethű, fegyvernek látszó tárgyat fogott, majd az értékeiket követelte. A rendőrök testi kényszer alkalmazásával elvették tőle a fegyvernek látszó tárgyat, majd megbilincselték. Ellene fegyveresen elkövetett rablás bűntett kísérlete miatt őrizetbe vétele mellett indított büntetőeljárást a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

A fegyverről az elsődleges vizsgálatok után kiderült, hogy egy az éles lőfegyverhez  hasonlító 6 milliméteres ASG típusú airsoft pisztoly, amely 6 milliméter átmérőjű gömblövedéket kilövő pisztoly.

 

A helyszíni szemle lezárult, a kihallgatása a délutáni órákban is zajlik, tettének oka egyelőre nem ismeretes. A bűncselekmény elkövetéséért, a büntetlen előéletű fiatalember 5 és 15 év közötti szabadságveszést kaphat, tájékoztatott Szenti Szabolcs a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Ne szorítsátok meg annyira a bilincset

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Alkotmányjogi panasz a Versenyképes Járások Program miatt

Alkotmányjogi panasz a Versenyképes Járások Program miatt

Márki-Zay Péter szerint egyértelmű politikai diszkrimináció történt nemcsak Hódmezővásárhellyel, hanem öt másik kisebb településsel szemben is.
Nagyszerű mazsorett siker a győri VB-n

Nagyszerű mazsorett siker a győri VB-n

A VB-n részt vett a hódmezővásárhelyi Emerald Dance Team SE, táncosai nagyszerű eredményekkel öregbítették a vásárhelyi mazsorett sportág hírnevét.
A Helyőrségi Zenekar a budapesti fesztiválon

A Helyőrségi Zenekar a budapesti fesztiválon

Új Szent István-napi hagyomány: katonazenekarok a budapesti Kossuth téren. Hat katonazenekar, összesen 230 zenész adott műsort.

Különleges vendég Vásárhelyen

Különleges vendég Vásárhelyen

Szeptember 3-án délelőtt Márki-Zay Péter polgármester fogadta a Városházán Ukrajna budapesti nagykövetét.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 32-33. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Tanévi menetrend 2025-2026
Tanévi menetrend 2025-2026 Mi várható a 2025/2026-os tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyi sportolókat méltattak
Vásárhelyi sportolókat méltattak A város sportéletében is jelentős értéket képviselő eredményeket elért három fiatal vásárhelyi sportolót köszöntött a pénteken Márky-Zay Péter.
 
A Wenckheim-ügy újabb fejezete
A Wenckheim-ügy újabb fejezete A Wenckheim-kastélyra, mint ismeretes hiába pályázott Hódmezővásárhely Önkormányzata, a megvétózott eljárás miatt Békés vármegyének adt.
 
Új igazgató az Egyesített Óvodák élén
Új igazgató az Egyesített Óvodák élén A városháza dísztermében ünnepi tanévnyitót tartottak a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvodák dolgozóinak.
 
Elkezdődött a BFMK nézőterének felújítása
Elkezdődött a BFMK nézőterének felújítása Júniusi légkondícináló felszerelése után nagy munkálatokkal folytatódik a BFMK színháztermének teljes felújítása.
 
Már megint... és még meddig?
Már megint... és még meddig? A kerékpárosok közül sokan még a jobbkéz szabállyal sincsenek tisztában, sőt a zebrán való áthaladás szabályával sem.