Jobbágyi Gábor könyvét mutatták be az Emlékpontban kedd este. A szerző, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának tanára akkoriban kilencéves volt és súlyos sérüléseket szenvedett.
A lakásukba becsapódó szovjet gránát a szomszéd szobában robbant fel, halálosan megsebesítve az előadó nagymamáját, míg az ő lábába húsz szilánk fúródott. A szerző 1956 és a megtorlás fekete könyve című kötetét a Nagy Gyöngyivel, az Emlékpont történészével folytatott beszélgetésen ismerhették meg a résztvevők.
A szovjetek számára stratégiailag fontos terület volt Magyarország, hiszen Sztálin nem vetette el végleg a Nyugat lerohanásának lehetőségét, amelyhez hazánk területe megfelelő kiindulási pontot jelenthetett. Jobbágyi Gábor szerint a szovjet titkosszolgálat forgatókönyve alapján a demonstráló tömegeket tudatosan terelték a felfegyverzett katonai egységek elé, amelyek – a szovjet katonák irányításával – tüzet nyitottak rájuk.
Az országban eldördült sortüzek jelentős részénél egyáltalán nem volt halálos áldozat, ahol az egységek a magyar tömegoszlatási szabályok szerint jártak el: csak a felszólítást, a levegőbe leadott figyelmeztető- és a tömeg lába elé leadott, úgynevezett porzó lövések után került volna sor a célzott lövésekre, kerülve a nőkre és gyermekekre leadott találatokat, ám a tömeg már a figyelmeztető lövések hatására feloszlott.
Azonban voltak olyan esetek – így a Parlamentnél, a Salgótarjánban vagy a Mosonmagyaróváron bekövetkezett sortüzeknél –, ahol az oroszul kiadott tűzparancs után a katonák azonnal a fegyvertelen tömeget vették célba és nemcsak a férfiakra, hanem nőkre és gyerekekre is tüzeltek. Utóbbi esetekben a tüntetőkkel szemben az ÁVH és az azzal azonos személyi körökből felállított határőrség mellett a szovjet haderő katonái álltak.
Szerov tábornok, a szovjet titkosszolgálat vezetője már október 23-án Budapesten tartózkodott, ahol kijelentette: reméli, hogy a magyar rendőrség tudja, hogy lőni kell a felvonuló fasisztákra. A november 25-én a Parlamentnél eldördült sortüzet megelőzően Szerov a magyar vezetőkkel tárgyalt, ám nem sokkal a lövések hangja előtt elhagyta a tárgyalótermet, majd többen a Kossuth téren látták.
Az előadó hozzátette: a KGB forgatókönyvéhez tartozott az is, hogy a tömegeket fegyverekkel lássák el, és ez 56-ban Magyarországon is így történt. Jobbágyi Gábor kifejtette: a szovjet provokációs stratégia szerint leadott sortüzek felháborodáshoz, majd zavargásokhoz vezettek, amelynek megszüntetéséhez az adott ország szovjetbarát erői „segítségért” a Kremlhez fordultnak. Ebben a kádári vezetés kezét az az Andropov, az akkori budapesti orosz nagykövet fogta, aki Brezsnyev halála után a pártfőtitkári posztot töltötte be Moszkvában.
Már 1956 nyarán kész volt a Magyarország lerohanását célzó hadmozdulat, a Hullám-terv forgatókönyve és mint az előadó rámutatott: a szovjet csapatok beáramlása már a rádiónál kibontakozó harc megkezdése előtt megkezdődött.
Jobbágyi Gábor hozzátette: a Szovjetunió az érvényben lévő nemzetközi szerződéseket – köztük a Varsói Szerződésben foglaltakat – áthágva hatolt be fegyveresen Magyarország területére, míg a forradalom áldozatainak száma is jóval magasabb, mint arról a történelemkönyvek írnak. A legtöbbek által elfogadott két és félezer harcokban életét vesztett és a 229 halálraítélttel szemben adatok szerint 20 ezren haltak meg a harcok során, míg Illyés Gyula nemrég nyilvánosságra került naplója szerint 70 ezren hunytak el az események idején. És a dokumentumok nem szólnak azokról, akik a szovjet megszállás után bevezetett, statáriális bíráskodás következtében hunytak el, de a tömegsírba került áldozatok sem szerepeltek a statisztikákban.
