Kék hírekKerékpártolvaj a Népkerti vasútállomáson

2014. szeptember 13., szombat
 
Kerékpártolvaj a Népkerti vasútállomáson

A 28 éves hódmezővásárhelyi férfi a vasútállomásról vitte el a kerékpárokat. Egyes alkatrészeket beépítette a sajátjába.

 

 

 

 

Elfogták a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói azt a 28 éves férfit, aki  szeptember 5-én a Népkerti Vasútállomásról lopott el egy lezárt biciklit.

Sz. Szabolcs a nyomozóknak azt mondta, hogy a kerekek tetszettek meg neki. Otthon szétszerelte és egyes részeit a sajátjába építette be. Ami nem kellett neki, azokat az alkatrészeket az egyik színesfém-felvásárló telephelyen eladta.

A vásárhelyi férfi vallomása szerint másik három biciklit is ellopott az elmúlt hónapokban a vasútállomásról. Ellene lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Megtalálni a helyes utat

Megtalálni a helyes utat

Laskai M. Nellit szerzőként rögtön két könyvvel mutatkozik be. Regényében egy fiatal szingli nő, két férfi közt őrlődik. Másik könyvének a címe önmagáért beszél: Boldognak lenni.

Betörtek egy étterembe Vásárhelyen

Betörtek egy étterembe Vásárhelyen

A betörést egy alkalmazott vette észre a reggeli nyitáskor, valamint azt hogy valaki a falból kibontotta a trezort és elvitte.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.