Kultúra, oktatásKerecsen Kincső Kazinczy érmes lett

2015. április 21., kedd
 
Kerecsen Kincső Kazinczy érmes lett

Ötéves kora óta sportol, a Hódúszó SE. színeiben többtucatnyi dobogós helyezést ért már el. Ezúttal nem a sportban, hanem a Szép magyar beszéd döntőjében nyújtott teljesítményéért kapott érmet.  

 

 

 

 

50 év, több tízezer diák és felkészítő tanár, több száz Kazinczy-érem. Péchy Blanka javaslatára 1966-ban rendezték meg először a Szép magyar beszéd versenyt. Idén április 17–19. között 50. alkalommal került sor a Kazinczy-versenyre, amelynek a fél évszázad alatt, ahogy ma is, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium a házigazdája.

 

A versenyen idén is mintegy 150 gimnáziumi és szakközépiskolai, valamint Kárpátaljáról, Vajdaságból, Erdélyből és Felvidékről közel 30 diák vett részt. A verseny három kategóriában zajlott: gimnázium I-es kategória, gimnázium II-es kategória, valamint szakközépiskolások kategóriája. Ez utóbbiban két vásárhelyi döntős volt, Novák Vivien és Kerecsen Kincső, mindketten az Eötvös József Szakképző iskola diákjai.

Az első nap a szabadon választott szövegeké volt a főszerep. Eőry Vilma az értékelésen kiemelte, hogy erős közepes volt a mezőny, egy rossz felolvasást sem hallott a zsűri. Az értő, értető olvasás és a zsűriben keltett hatás a fontos, de emellett nagy szerepe van a megjelenésnek, a kiállásnak, az öltözködésnek is – hangsúlyozta Juhász Judit a diákoknak és tanároknak tartott értékelőn. Mind az írásbeli, mind a kötelező szöveg Péchy Blanka és Deme László követendő példáját állította a versenyzők elé.

19-én, vasárnap a győri Városháza dísztermében 35 tanuló vehetett át Kazinczy-érmet és átadták a Kazinczy-díjat és Péchy Blanka-díjat is.

 

A versenyen nyújtott teljesítményéért, a két eötvösös diák közül, Novák Vivien 11.b osztályos tanuló az Anyanyelvápolók Szövetségének plakettjét kapta meg. Kerecsen Kincső 12.c osztályos tanuló pedig Kazinczy-érmes lett.

 

Kapcsolódó cikkünk:

Sportolóink Legszebbjei - Kerecsen Kincső úszó (2013)

 

Olvassa el ezt is!

Sikeres vásárhelyi sakkpalánták

Sikeres vásárhelyi sakkpalánták

Április közepéig az ország több városában négy sakkversenyen vettek részt vásárhelyi gyerekek, nem kevés érmet is begyűjtve. Képekkel és eredményekkel!
A Vajdaságban lépett fel a Városi Vegyeskar

A Vajdaságban lépett fel a Városi Vegyeskar

A Búza András vezette együttes a helyi közösség meghívására érkezett az 5000 fős dél-bánáti településre. Nagy kép!
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.