BulvárKegyetlen hagyomány - Szenegál leszámol a nők megcsonkításával

2011. december 9., péntek
 
Kegyetlen hagyomány - Szenegál leszámol a nők megcsonkításával

Amikor Aissatou Kande még kislány volt, a családja követte a régi hagyományt, amelyet elengedhetetlennek tartottak ahhoz, hogy alkalmas legyen a házasságra: a csiklóját érzéstelenítés nélkül kimetszették.

 

 

 

 

 

Házassága napján a fejét illedelmesen sima fehér kendővel eltakaró nő azonban megfogadta, hogy a lányát megóvja ettől az ősi szokástól. Néhány nappal később pedig a faluja is bejelentette, hogy egyszer és mindenkorra szakít a nők nemi szervének megcsonkításával.

    
    Afrikában becslések szerint mintegy 92 millió lányon és asszonyon hajtották végre eddig a beavatkozást, Szenegálban ugyanakkor már több mint ötezer olyan település van, amelyben szakítottak a kegyetlen gyakorlattal.

A változás még nem érte el Aissatou Kande férjének a faluját, de ha az ottani öregek ragaszkodnának hozzá, hogy megcsonkítsák a házasságba vitt lánycsecsemőt, "szembeszegülnék velük" - mondta a fiatal nő. Szülei támogatják ebben. "Nem merik megtenni az unokámmal, nem engedjük!" - jelentette ki anyja, Marietou Diamank a The New York Timesnak.
    

Olyan volt, mint egy vidám falusi vásár
    

 

A női nemi szerv megcsonkítása elleni mozgalom olyan családi és etnikai kapcsolatok mentén terjed, amelyek korábban kikényszerítették az alkalmazását. A szokás, amelyről korábban sok afrikai etnikai csoport és nép azt tartotta, hogy elkerülhetetlen része egy lány életének, kezd visszaszorulni, ha nem is mindenhol olyan sebességgel, mint Szenegálban.

A változás anélkül következik be, hogy dollármilliókat szánnának rá, mint a fejlődő világ más kiemelt egészségügyi céljaira az elmúlt években. És bár évek óta kampányol a csiklókimetszés gyakorlata ellen, az ENSZ a célul kitűzött 44 millió dollárnak eddig csak a felét tudta összegyűjteni erre a célra.

Szenegálban a Tostan csoportnak - amelynek a neve volof nyelven áttörést jelent - komoly hatást sikerült elérnie azzal az oktatási programmal, amely az ősi gyakorlat veszélyére hívja fel a figyelmet. A szervezet ekörül akar egyetértést teremteni anélkül, hogy barbárként bélyegezné meg a szokást, amire nyugati aktivisták igencsak hajlamosak. A nyugat-afrikai ország parlamentje hivatalosan több mint egy évtizede betiltotta a nők megcsonkítását, és a kormány is komolyan támogatja a Tostan erőfeszítéseit.

"Korábban beszélni se lehetett róla. Tabu volt, most viszont már ezrével szakítanak vele az emberek" - közölte Mamadou Dia, annak a Kolda körzetnek a kormányzója, amelyhez Aissatou Kande faluja, Sare Harouna is tartozik.

A hagyományt feladó 118 más faluhoz történt csatlakozását megelőző este lovas kocsin, buszon, teherautón özönlöttek az emberek a településre. Amikor besötétedett, a tüzek lázasan sürgölődő, a vendégeknek kuszkuszt és gulyást készítő nőket világítottak meg. Ami másnap történt, olyan volt, mint egy vidám falusi vásár. Előkelőségek mondtak beszédeket enyhén recsegő hangosbeszélők segítségével. Tinédzserek adtak elő a csiklókimetszés veszélyeit bemutató jeleneteket, griotok, népi mesélők szórakoztatták a köréjük gyűlteket.

Az utóbbi 15 évben a kegyetlen szokás felszámolásáért indított mozgalom az ENSZ szerint olyan erőssé vált Szenegálban, hogy a falvak többsége csatlakozott hozzá.

  
Tarka társaság
    
    

Mivel nincs elegendő pénz ahhoz, hogy Afrika-szerte megismételjék mindazt, amit a Tostan az egészség megőrzése és az emberi jogok érvényesítése érdekében tesz, Nafissatou Diop, a csiklókimetszés ellen az ENSZ irányításával indított kampány koordinátora gyorsabb és olcsóbb megoldásokat keres a beavatkozást szükségesnek tartó társadalmi konvenciók megváltoztatására. A Tostan az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és más szervezetek segítségével nagy munkát végzett, de két-három éves programja falvanként mintegy 21 ezer dollárba került, ami igen jelentős összeg, ha valaki figyelembe veszi azt a rengeteg falut, ahol még él a felszámolni kívánt gyakorlat.

A csoport programját tarka társaság alakította ki: Molly Melching, egy barátságos, fáradhatatlan illinois-i pedagógus, Demba Diawara, egy szenegáli falu nagy tiszteletben álló imámja és Gerry Mackie, a San Diego-i Kaliforniai Egyetem politikaelmélet professzora.

A 61 éves Melching cserediákként 24 évesen érkezett Szenegálba, és azóta is ott él. Utcagyerekekkel foglalkozott a Békehadtest munkatársaként; a faluban, ahol az 1980-as években élt, oktatási programot dolgozott ki, és 20 évvel ezelőtt az elindítója volt a Tostannak. A csoport célja az egészségügyi viszonyok javítása és az emberi jogok tudatosítása. Falusi csoportjaiban az oda járó nők maguk vetették fel a csiklókimetszés kérdését. Lányaikról és testvéreikről beszéltek, akik súlyosan véreztek, és néha meg is haltak a rosszul elvégzett beavatkozásba. Tevékenysége hatására 1997-ben egy Malicounda Bambara nevű falu asszonyai kijelentették, hogy véget akarnak vetni ennek a gyakorlatnak, és ez az elhatározás akkor komoly nyilvánosságot kapott.
    

Egy falu nem elég    
    
    

Demba Diawara, Keur Simbara falu imámja mindazonáltal figyelmeztette Melchinget, hogy egy falu nem elég a mélyen gyökerező hagyomány felszámolásához: sikert csak úgy lehet elérni, ha rábeszélik azokat a falvakat, amelyeknek a fiataljai összeházasodtak, hogy egyszerre szakítsanak a gyakorlattal.
    "Bár falvaink kicsiknek látszanak, mindegyik mögött sok más település bújik meg" - érvelt Diawara.
A 77 éves vallási elöljáró felkereste azt a tíz falut, ahonnan kiterjedt családjának a tagjai származnak. Megnyerte a helyi főnököket, és meggyőzte az ottani imámokat arról, hogy nincs olyan vallási előírás, amely kötelezővé tenné az évszázadokkal az iszlám létrejötte előtt szokássá vált csiklóeltávolítást.

 

Taktikus volt, sosem használta a "női nemi szerv megcsonkítása" kifejezést, viszont elmagyarázta a beavatkozás következményeit. Családja éves tanácskozásán a falvak beleegyeztek abba, hogy szakítanak a hagyománnyal, és 1998-ban sor került az ősi gyakorlatról történő első csoportos lemondásra.
    

A férfiak nem hallották a lányok sikoltásait
    
    

Gerry Mackie egy szociológiai folyóiratban 1996-ban megjelent cikkében kétségbe vonta, hogy a csiklóeltávolítás hagyományát a szülők a lányuk iránti szeretetből követik, és a kínai lányokat évszázadokon keresztül megnyomorító lábpólyáláshoz hasonlította ezt a beavatkozást. Beszámolt arról is, hogy Kínában egy generációnyi idő alatt sikerült véget vetni a gyakorlatnak azzal, hogy szülők csoportjai fogadalmat tettek: nem pólyálják be lányaik lábát, és nem engedik a fiaiknak, hogy pólyált lábú lányt vegyenek feleségül.

"Elképedtem. Megvolt a válasz a problémára: kollektív fogadalomra van szükség" - mesélte Melching arról, hogy milyen hatással volt rá Mackie cikke.

A három ember ettől kezdve szorosan együttműködött, és egész közösségeket beszéltek rá arra, hogy hagyjanak fel a csiklókimetszés gyakorlatával.

Bassi Boiro, aki Sare Harounában a beavatkozásokat korábban végrehajtotta, elmesélte, hogy mindig hajnalban, a falun kívül, egy szent fa terebélyes lombja alatt hajtotta végre a műtétet. "A férfiak nem hallották a lányok sikoltásait. Ami történt, nem tartozott rájuk" - idézte fel az idős nő.

Boiro elfogadta a település lakosainak döntését, és ma már őszintén beszél arról, hogy milyen kárt okozott élete munkájával. "Nem fogtam fel, hogy mit is csinálok" - fogalmazott.

 
 
Forrás: MTIPress-VH
 

Olvassa el ezt is!

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.