Amikor Aissatou Kande még kislány volt, a családja követte a régi hagyományt, amelyet elengedhetetlennek tartottak ahhoz, hogy alkalmas legyen a házasságra: a csiklóját érzéstelenítés nélkül kimetszették.

Házassága napján a fejét illedelmesen sima fehér kendővel eltakaró nő azonban megfogadta, hogy a lányát megóvja ettől az ősi szokástól. Néhány nappal később pedig a faluja is bejelentette, hogy egyszer és mindenkorra szakít a nők nemi szervének megcsonkításával.

    
    Afrikában becslések szerint mintegy 92 millió lányon és asszonyon hajtották végre eddig a beavatkozást, Szenegálban ugyanakkor már több mint ötezer olyan település van, amelyben szakítottak a kegyetlen gyakorlattal.

A változás még nem érte el Aissatou Kande férjének a faluját, de ha az ottani öregek ragaszkodnának hozzá, hogy megcsonkítsák a házasságba vitt lánycsecsemőt, "szembeszegülnék velük" - mondta a fiatal nő. Szülei támogatják ebben. "Nem merik megtenni az unokámmal, nem engedjük!" - jelentette ki anyja, Marietou Diamank a The New York Timesnak.
    

Olyan volt, mint egy vidám falusi vásár
    

A női nemi szerv megcsonkítása elleni mozgalom olyan családi és etnikai kapcsolatok mentén terjed, amelyek korábban kikényszerítették az alkalmazását. A szokás, amelyről korábban sok afrikai etnikai csoport és nép azt tartotta, hogy elkerülhetetlen része egy lány életének, kezd visszaszorulni, ha nem is mindenhol olyan sebességgel, mint Szenegálban.

A változás anélkül következik be, hogy dollármilliókat szánnának rá, mint a fejlődő világ más kiemelt egészségügyi céljaira az elmúlt években. És bár évek óta kampányol a csiklókimetszés gyakorlata ellen, az ENSZ a célul kitűzött 44 millió dollárnak eddig csak a felét tudta összegyűjteni erre a célra.

Szenegálban a Tostan csoportnak - amelynek a neve volof nyelven áttörést jelent - komoly hatást sikerült elérnie azzal az oktatási programmal, amely az ősi gyakorlat veszélyére hívja fel a figyelmet. A szervezet ekörül akar egyetértést teremteni anélkül, hogy barbárként bélyegezné meg a szokást, amire nyugati aktivisták igencsak hajlamosak. A nyugat-afrikai ország parlamentje hivatalosan több mint egy évtizede betiltotta a nők megcsonkítását, és a kormány is komolyan támogatja a Tostan erőfeszítéseit.

"Korábban beszélni se lehetett róla. Tabu volt, most viszont már ezrével szakítanak vele az emberek" - közölte Mamadou Dia, annak a Kolda körzetnek a kormányzója, amelyhez Aissatou Kande faluja, Sare Harouna is tartozik.

A hagyományt feladó 118 más faluhoz történt csatlakozását megelőző este lovas kocsin, buszon, teherautón özönlöttek az emberek a településre. Amikor besötétedett, a tüzek lázasan sürgölődő, a vendégeknek kuszkuszt és gulyást készítő nőket világítottak meg. Ami másnap történt, olyan volt, mint egy vidám falusi vásár. Előkelőségek mondtak beszédeket enyhén recsegő hangosbeszélők segítségével. Tinédzserek adtak elő a csiklókimetszés veszélyeit bemutató jeleneteket, griotok, népi mesélők szórakoztatták a köréjük gyűlteket.

Az utóbbi 15 évben a kegyetlen szokás felszámolásáért indított mozgalom az ENSZ szerint olyan erőssé vált Szenegálban, hogy a falvak többsége csatlakozott hozzá.

  
Tarka társaság
    
    

Mivel nincs elegendő pénz ahhoz, hogy Afrika-szerte megismételjék mindazt, amit a Tostan az egészség megőrzése és az emberi jogok érvényesítése érdekében tesz, Nafissatou Diop, a csiklókimetszés ellen az ENSZ irányításával indított kampány koordinátora gyorsabb és olcsóbb megoldásokat keres a beavatkozást szükségesnek tartó társadalmi konvenciók megváltoztatására. A Tostan az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és más szervezetek segítségével nagy munkát végzett, de két-három éves programja falvanként mintegy 21 ezer dollárba került, ami igen jelentős összeg, ha valaki figyelembe veszi azt a rengeteg falut, ahol még él a felszámolni kívánt gyakorlat.

A csoport programját tarka társaság alakította ki: Molly Melching, egy barátságos, fáradhatatlan illinois-i pedagógus, Demba Diawara, egy szenegáli falu nagy tiszteletben álló imámja és Gerry Mackie, a San Diego-i Kaliforniai Egyetem politikaelmélet professzora.

A 61 éves Melching cserediákként 24 évesen érkezett Szenegálba, és azóta is ott él. Utcagyerekekkel foglalkozott a Békehadtest munkatársaként; a faluban, ahol az 1980-as években élt, oktatási programot dolgozott ki, és 20 évvel ezelőtt az elindítója volt a Tostannak. A csoport célja az egészségügyi viszonyok javítása és az emberi jogok tudatosítása. Falusi csoportjaiban az oda járó nők maguk vetették fel a csiklókimetszés kérdését. Lányaikról és testvéreikről beszéltek, akik súlyosan véreztek, és néha meg is haltak a rosszul elvégzett beavatkozásba. Tevékenysége hatására 1997-ben egy Malicounda Bambara nevű falu asszonyai kijelentették, hogy véget akarnak vetni ennek a gyakorlatnak, és ez az elhatározás akkor komoly nyilvánosságot kapott.
    

Egy falu nem elég    
    
    

Demba Diawara, Keur Simbara falu imámja mindazonáltal figyelmeztette Melchinget, hogy egy falu nem elég a mélyen gyökerező hagyomány felszámolásához: sikert csak úgy lehet elérni, ha rábeszélik azokat a falvakat, amelyeknek a fiataljai összeházasodtak, hogy egyszerre szakítsanak a gyakorlattal.
    "Bár falvaink kicsiknek látszanak, mindegyik mögött sok más település bújik meg" - érvelt Diawara.
A 77 éves vallási elöljáró felkereste azt a tíz falut, ahonnan kiterjedt családjának a tagjai származnak. Megnyerte a helyi főnököket, és meggyőzte az ottani imámokat arról, hogy nincs olyan vallási előírás, amely kötelezővé tenné az évszázadokkal az iszlám létrejötte előtt szokássá vált csiklóeltávolítást.

Taktikus volt, sosem használta a "női nemi szerv megcsonkítása" kifejezést, viszont elmagyarázta a beavatkozás következményeit. Családja éves tanácskozásán a falvak beleegyeztek abba, hogy szakítanak a hagyománnyal, és 1998-ban sor került az ősi gyakorlatról történő első csoportos lemondásra.
    

A férfiak nem hallották a lányok sikoltásait
    
    

Gerry Mackie egy szociológiai folyóiratban 1996-ban megjelent cikkében kétségbe vonta, hogy a csiklóeltávolítás hagyományát a szülők a lányuk iránti szeretetből követik, és a kínai lányokat évszázadokon keresztül megnyomorító lábpólyáláshoz hasonlította ezt a beavatkozást. Beszámolt arról is, hogy Kínában egy generációnyi idő alatt sikerült véget vetni a gyakorlatnak azzal, hogy szülők csoportjai fogadalmat tettek: nem pólyálják be lányaik lábát, és nem engedik a fiaiknak, hogy pólyált lábú lányt vegyenek feleségül.

"Elképedtem. Megvolt a válasz a problémára: kollektív fogadalomra van szükség" - mesélte Melching arról, hogy milyen hatással volt rá Mackie cikke.

A három ember ettől kezdve szorosan együttműködött, és egész közösségeket beszéltek rá arra, hogy hagyjanak fel a csiklókimetszés gyakorlatával.

Bassi Boiro, aki Sare Harounában a beavatkozásokat korábban végrehajtotta, elmesélte, hogy mindig hajnalban, a falun kívül, egy szent fa terebélyes lombja alatt hajtotta végre a műtétet. "A férfiak nem hallották a lányok sikoltásait. Ami történt, nem tartozott rájuk" - idézte fel az idős nő.

Boiro elfogadta a település lakosainak döntését, és ma már őszintén beszél arról, hogy milyen kárt okozott élete munkájával. "Nem fogtam fel, hogy mit is csinálok" - fogalmazott.