KözéletKatonás gyerektáborozás

2013. július 17., szerda
 

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében dolgozó katonák gyermekeinek kéthetes nyári tábort szerveztek.

 

 

 

 


Közel hatvan gyerek pillanthatott bele valamelyik családtagjának a napi munkájába, legalábbis annak is a látványosabb részébe. Már a tábor első napján igazi „katonás” program várta a gyerekeket. A legnagyobb sikert az alakulatnál rendszeresített BTR-ek, a páncélozott harcjárművek aratták. Tartottak nekik úgynevezett alaki foglalkozásokat, amelyen elsajátították a jellegzetes katonai mozgásformák alapjait. Voltak kirándulások is, a Szegedi Vadasparkba, Ópusztaszerre, de jártak Székkutason, ahol a Körös-Maros Nemzeti Park munkatársa segítségével az Alföld jellegzetes állatvilágával ismerkedtek meg a táborozók: láttak szürke marha gulyát és egy madárlesen megfigyelhették a változatos madárvilágot.

 

A tábor utolsó napján pedig a hódmezővásárhelyi tűzoltóságon megismerhették a lánglovagok munkáját. A hét zárásaként minden táborozó egy emléklapot kapott és sokan már akkor megígérték, hogy jövőre is jönnek.

 
 
Forrás: MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Motocross - Bertotto Angliába készül

Motocross - Bertotto Angliába készül

Újabb sikeres versenyzőjét ünnepelhette a hódmezővásárhelyi Center Motorsport Club, miután Bertotto Tommy megnyerte a Motocross EB délkeleti sorozatát a 65 ccm-es géposztályban.
Iskolakezdési utalvánnyal is lehet fizetni

Iskolakezdési utalvánnyal is lehet fizetni

Megoldódott a hetek óta kérdéses fizetési mód azzal, hogy a Könyvtárellátó megegyezett a kafetéria szolgáltatókkal. Sok szülőnek nagy segítséget jelent.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.