SportMotocross - Bertotto Angliába készül

2013. július 16., kedd
 
Motocross - Bertotto Angliába készül

Újabb sikeres versenyzőjét ünnepelhette a hódmezővásárhelyi Center Motorsport Club, miután Bertotto Tommy megnyerte a Motocross Európa Bajnokság délkeleti sorozatát a 65 ccm-es géposztályban.

 

 

 

 


Tommy édesapja Olaszországból települt le Szegeden sikeres vállalkozóként, édesanyja magyar. A most 12 éves fiú már öt évesen versenyszerűen motorozott, azóta számos hazai és nemzetközi versenyen állhatott a dobogó legfelső fokára, jelenleg is vezeti a hazai ranglistát. A hat fordulós zóna EB-n elért sikere az első nagy eredmény a 65 ccm-es hazai utánpótlás sportban.

Az UEM (a sportág európai szervezete) négy európai zónát hozott létre, mindegyikből a tíz legjobb versenyző került az Európa Bajnoki döntőbe, melyet Nagy Britanniában, Winchesterben rendeznek augusztus 25-én.

Tommy elmondta, hogy nagyon várja az angliai versenyt, leginkább a Rolandringen készül fel edzőjével Borka Jánossal, aki minden versenyére elkíséri. A nagy döntő kemény próbatétel lesz, hiszen Európa 40 legjobb versenyzőjével kell harcba szállnia. Örül annak, hogy rajta kívül még további két magyar fiú is ott lehet a rajtnál. Nagyon bizakodó, hogy sikerül majd egy jó eredmény elérni.

 
 
Forrás: Center MSC
 

Olvassa el ezt is!

Belterület lett Kishomok

Belterület lett Kishomok

Elkezdhetik az infrastrukturális fejlesztéseket, beleértve a legfontosabbat, a csatornázást, amely a pályázat kedvező elbírálása után 2014 elején indulna és körülbelül egy évig tartana.
Országos Vidék úszóbajnokság Hódmezővásárhelyen

Országos Vidék úszóbajnokság Hódmezővásárhelyen

A július 11-13-a között rendezett bajnokságon a Hód Úszó SE nemcsak mint rendező biztosította a színvonalas lebonyolítást, hanem versenyeredményeik is kiemelkedőek voltak. Eredményekkel!
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik.