KözéletKárba veszett eredmények

2011. március 22., kedd
 

Értesítették a hódmezővásárhelyieket, hogy a telep és a hozzátartozó valamennyi fóliasátor, melegház a cunami által elpusztult. A telep közelében lakó kutatók és dolgozók házainak tetejéig ért a szennyes ár.

 

 

 

 

2009. márciusában Tokióban, a világ egyik legrangosabb élelmiszereket és italkészítményeket felvonultató kiállításának magyar standján egy igen jó fajtatulajdonságokkal bíró magyar paradicsompaprikát mutattak be, amelyre időközben két, nagyüzemi termesztéssel, illetve forgalmazással foglalkozó japán óriáscég  is felfigyelt. A japán talajhoz jól alkalmazkodó paradicsompaprikát a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának közreműködésével, a kar egyik kutatója, Lantos Ferenc jóvoltából 2004-től kísérleti jelleggel Japánban az Ibaraki prefektúrában lévő, Hitachinaka város környéki kísérleti telepen termesztették. Ott vizsgálták és értékelték folyamatosan az elért eredményeket. A kutatási projektben résztvevő japán kutatók a napokban értesítették a hódmezővásárhelyieket, hogy a telepet és a hozzátartozó valamennyi fóliasátrat, melegházat a cunami elpusztította. Közel 7 éves kutatómunka eredményeit vitte el az ár. Szerkesztőségünk birtokába került fényképek és email szerint a telep közelében lakó kutatók és a telepet üzemeltető dolgozók házainak tetejéig ért a szennyes ár. Mint azt a levélben írják és képünkön is látható, a közelben lévő kikötőben kiömlő olaj és olajszármazék szennyezése még további károkat okozott. Egyenlőre nem lehet tudni, mikor és milyen formában sikerül újra indítani a magyar-japán programot. Azonban ismerve a körülményeket, valószínű erre csak évek múlva nyílik lehetőség.

 

Olvassa el ezt is!

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.