KözéletKarácsonyi üzenet

2015. december 25., péntek
 
Karácsonyi üzenet

Jézus a várva várt szabadító, aki minket is megszabadít fáradtságunktól, önzésünktől és attól a félelemtől, hogy értelmetlen és hiábavaló az életünk - mondta Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek pénteken Budapesten, a zsúfolásig megtelt Szent István-bazilikában.

 

 


    

A karácsonyi éjféli szentmisén Erdő Péter kiemelte: Jézus születésének titka elárulja az ember hivatását. "Arra születünk, hogy mi is bekapcsolódjunk az isteni élet és szeretet közösségébe".
    

Jézus mutatja meg, hogy felismerhetjük és szerethetjük őt minden gyermekben, minden magányos, beteg, szegény emberben és mindenkiben, akivel életünk során találkozunk - tette hozzá a bíboros.
    

Erdő Péter szólt arról, hogy bár egyszerű szófordulatnak hangzik az evangéliumi kijelentés: "beteltek a napok", amikor Máriának szülnie kellett, "a hívő hagyomány az évszázadok során mégis mélyebb értelmet talált benne". Eszerint "a gondviselő Isten a világ kezdetétől meghatározta az időt, amikor emberként meg akart születni".
    

Az "egyház közössége" azt az emléket is őrzi, hogy Jézus éjfélkor született. A legősibb keresztény emlékeket idézi tehát a pásztorjáték, amely az álmukból felriadó pásztorokról beszél. "Az éjféli születés hagyományára emlékezünk azzal is, hogy karácsonykor évről évre éjféli szentmisét tartunk" - tette hozzá.
    

Erdő Péter homíliájában emlékeztetett arra: nem véletlen, hogy az Üdvözítő béke idején akart megszületni. A béke mindenkinek kell ahhoz, hogy megvalósítsa mindazt, amiért Isten teremtette, a háborúnak azonban a védtelen gyermekek a legkiszolgáltatottabbak. "Gondoljunk hát karácsony éjszakáján azokra a gyerekekre, akik kénytelenek voltak szüleikkel együtt elmenekülni otthonaikból a háborúk és üldözések elől, és menekülttáborokban fagyoskodnak" - kérte a bíboros.
    

A szentmisén részt vett mások mellett Ilan Mor, Izrael állam budapesti nagykövete és Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Ezek a leggyakoribb karácsonyi balesetek

Ezek a leggyakoribb karácsonyi balesetek

Karácsony közeledtével nemcsak az ünnepi menüre és szeretteink ajándékaira, de családunk biztonságára is gondoljunk. 

180 éve született a vásárhelyi kórház névadója

180 éve született a vásárhelyi kórház névadója

Izgalmas élete volt, tetteit a magyarok iránti szeretet vezérelte. Sissi tragikus halála megrázta Európát. 1837. december 24-én született a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház névadója.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.