BulvárKanyarójárvány már halálos áldozatokkal

2017. február 26., vasárnap
 
Kanyarójárvány már halálos áldozatokkal

Vásárhelytől légvonalban 50-60 kilométerre Temes és a távolabbi Arad megyében, továbbá Erdély belső megyéiben már 16 halálos áldozata a kanyarójárványnak.

 

 

 

 

 

 

2016 eleje óta 3109 kanyarós megbetegedést diagnosztizáltak az országban, elsősorban az ország nyugati, délnyugati megyéiben és ebben az időszakban tizenhatan vesztették életüket a betegség szövődményei miatt. Amint a Digi24 hírtelevízió közölte, korábban átlagosan 7-8 kanyarós esetet jegyeztek évente. 

A legtöbb megbetegedést a Bánságban észlelték. Krassó-Szörény megyében 726, Arad megyében 617, Temes megyében 568 esetet jegyeztek, de Erdély belső megyéiben is sok a kanyarós beteg. Maros megyében 311, Beszterce-Naszódban 129 esetben állapították meg a kórt. 

Alexandru Rafila járványügyi szakértő a hírtelevíziónak elmondta, soron kívül kezdték oltani az egy évnél kisebb gyermekeket kanyaró ellen, hogy megállítsák a járvány terjedését. Hozzátette, az áldozatok többsége ebből a korosztályból került ki. 

A hírtelevízió közlése szerint az év elején Belgiumban megjelent kanyarójárványnak is romániai eredetet tulajdonítanak. Az első megbetegedést ugyanis olyan embernél tapasztalták, aki korábban Romániában járt. 

Alexandru Rafila hozzátette: amíg nem sikerül egész Európában a beoltottság szintjét növelni, időről időre törvényszerűen meg fognak jelenni a mostanihoz hasonló járványok.

 

A román egészségügyi minisztérium szerint "a felelőtlen oltásellenes kampány" a hibás a járványért. A kanyaró elleni vakcina beadását 2014-ben kezdték tömegesen megtagadni Romániában egyes televíziós személyiségek és az ortodox egyházhoz közel álló alapítványok által indított ellenkampány hatására. 

A szaktárca a járvány megfékezése érdekében csökkentette az olthatóság alsó határát, így a már 9 hónapos csecsemők is beolthatók. Eddig minimum egyéves korban kaphattak a gyerekek kanyaróellenes vakcinát.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

A DEAC megérdemelten diadalmaskodott

A DEAC megérdemelten diadalmaskodott

Megérdemelten győzött a Debrecen. A kék-sárgák vereségük ellenére továbbra is őrzik felsőházi rájátszást jelentő harmadik helyüket.
Az alkotómunka méltó helyszíne

Az alkotómunka méltó helyszíne

Művészlakások múltja és jövője címmel nyílt csoportos kiállítás február 25-én délután Hódmezővásárhelyen. A tizennégy alkotó művei láthatók.
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.