Dr. Balázs Dénes írta róla egyik könyvében: "Minden reménységem megvolt hát - s nem is csalatkoztam, hogy önzetlen, lelkes segítőtársra lelek hódmezővásárhelyi barátom személyében." Ezután a szerencsésen végződött történet után lett elválaszthatatlan jóbarát Dr. Balázs Dénes földrajztudós és Horváth Mihály, az autodidakta, ám annál lelkesebb vásárhelyi karsztkutató.

Horváth Mihály az alföldi barlangkutató  I. rész

Az egyik Kohán György utcai ház harmadik emeletén élte életét a kalandos életű Horváth Mihály, aki megbecsült dolgozója volt a HÓDGÉP-nek. Mindenki tudta róla, hogy szereti szakmáját és munkahelyét, de azt is, hogy élete legnagyobb szenvedélye a karsztkutatás.

Így aztán özvegye elmondása szerint, volt hogy 9 hónapra fizetésnélküli szabadságot kért, csak azért, hogy a Föld túlsó oldalán bejárja az indonéz szigetvilágot, Dr. Balázs Dénes az egyik leghíresebb magyar földrajztudós, világutazó társául szegődve. Járt Borneón, Új-Guineában olyan törzsek vendégeként ahol még divat volt az agyvelő fogyasztása. A törzsi villongások idején megölt ellenség agyvelejét dicsőség volt megkóstolni, megenni. 1969-ben bejárta egy terepjáróval Tunéziát, Líbiát, Egyiptomot, Szudánt és Csádot. 1973-ban megfordult az USA-ban, Kanadában, és az Ontario-tó vidékén. Kétszer is megmászta az Etnát.

Horváth Mihály 2001. márciusában távozott az élők sorából, hátrahagyva ezernyi diaképet, fotót és jegyzetet.

Sorozatunkat vele kezdjük, felvillantva valóban kalandos utazásainak egy-egy epizódját.     

Története 1958-ban kezdődött, amikor  kapcsolatba került a karsztkutatással és Balázs Dénes ajánlására tagja lett a Magyar Karsztkutatók Egyesületének. Ettől kezdve rendszeressé vált, hogy barlangrendszerek feltérképezésére indított expedíciókban vett részt. Horváth Mihály szenvedélye lett a barlagkutatás. A mélyben tett tudományos kutatások során gyakoriak voltak a megoldásra váró váratlan helyzetek. Ilyen történt egyszer 1960-ban. Horváth Mihály feljegyzése szerint: “a barlangba csak robbantással lehetett előre jutni. A bejárattól egy szűk hasadék választotta el. Úgy kellett csúszva átpréselni rajta magunkat. A kuta­tás színhelvén már nem cserélődött a levegő. Az oxigén már annyira elfogyott, hogy a gyufa nem gyulladt meg. Balázs Dénes miután meggyújtotta a robbantózsinort, elájult. Két percem volt a kijutásra. Kezem­ben ájult társammal, a másik kezemben a karbidlámpával megindultam kifelé. Micsoda munka volt átpréselni az á­jult embert a szűk nyíláson, aztán pedig magamat. Alighogy átvergődtünk, robbant a dinamit. - nagyképűség lenne azt mondani, hogy nem féltem. Féltem bizony, de ösztönösen tudtam, mit kell tennem." Az esetet a Hajóstoppal az Indonéz-szigetvilágban című híres könyvében Balázs Dénes is megírta. "Miskát csak­nem egy évtizede ismertem már. Egyszer az életemet is megmentette: félájultan vonszolt ki a teresztenyei bar­laglyukból a robbantás előtti másodpercekben. Minden reménységem megvolt hát - s nem is csalatkoztam, hogy önzetlen, lelkes segitőtársra lelek hódmezővásárhelyi barátom személyében."

Ezután a szerencsésen végződött történet után lett elválaszthatatlan jó barát Dr. Balázs Dénes földrajztudós és Horváth Mihály, az autodidakta, ám annál lelkesebb vásárhelyi karsztkutató.

1964 októberében aztán együtt vágtak neki Indonéziának. Az igazi kalandok csak akkor kezdődtek.

Folytatjuk!