Kultúra, oktatásKajárit is megérintette a vásárhelyi kerámia

2011. október 18., kedd
 

Kajári Gyula grafikusművész kerámiáiból nyílt kiállítás a Nagy Sándor utcai Művészeti, Kutatási és Oktató Központban. Az alkotót az egykori majolikagyár tervezőjeként is számon tartják, így az általa készített egyedi alkotásokat ismerheti meg most a közönség.

 

 

 

 

 

Egy Veszprém megyei kis faluban, Ősiben született 1926-ban. Gyötrelmes gyerekkori élményekkel indult. Apját nem ismerte, anyja 1935-ben nem vállalta tovább a nevelését, menhelybe adta, ahonnan különböző családoknál helyezték el, a lelencek hányatott sorsa jutott osztályrészéül.

„Az elődeim mind földhözragadt, szegény emberek voltak, napszámosok, részes aratók, akik az egy-két hold földjükből bizony csak nehezen tudtak megélni.....Ebből a világból dobott föl a sors, innen indított útnak, és később iszonyatos hányódások, nélkülözések árán értem csak el az életem célját. Hosszú, keservesen hosszú volt az út odáig!"-írja emlékirataiban.

Veszprémben egy kórházi ápolónő fedezte fel rajztehetségét, s ennek köszönhetően került a Herendi Porcelángyárba vésnöktanoncnak. Hihetetlen energiával, akarattal tanulta a szakmát, s mellette pótolta elmaradt iskolai tanulmányait is. Rendkívüli tehetségének és szívós szorgalmának köszönhetően 1948-banfelvették az Iparművészeti Főiskolára, 1949-1953 között pedig a Képzőművészeti Főiskolán tanult Ék Sándor és Konecsni György tanítványaként. Grafika szakon szerzett diplomát 1953-ban.

Hódmezővásárhelyen, az alföldi népi kerámia és a magyar festészet egyik központjában telepedett le 1954-ben. Az itteni Majolikagyár tervezője volt 1955-1959 között.

Rajzai szinte kizárólag egyedi grafikák. Eszközei a szén, a kréta, a pasztell. Ritkán fametszeteket is készített.

A hódmezővásárhelyi múzeumban 1972-ben megrendezte a Majolikagyár jubileumi kiállítását és megírta a gyár történetét. Álmát, egy kerámiamúzeum létrehozását, nem tudta valóra váltani. Érdekes kísérletbe kezdett 1975-1978 között. Kerámia edényekre rajzolta, komponálta kedvelt témáit.

Hódmezővásárhelyen a Nagy Sándor utcai Művészeti Kutatási és Oktatási Központban nyílt kiállításon különlegességeket láthat az érdeklődő, ahogy a megnyitón Fecske András művészeti író fogalmazott: - Az a népi szellemiség, ami a vásárhelyi kerámiának volt, őt is megérintette, mert tulajdonképpen ő is ugyanabból a közegből jött. Próbálta  a saját grafikai világát rávinni a majolikára és ez sikerült is. Unikum volt a magyar művészet történetében, mert egy grafikai szellemiséget át tudott helyezni egy másik művészetbe.  

Kajári Gyula alkotásait november 20-ig, hétfőtől- péntekig 10 és 16 óra között lehet megtekinteni a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban.

 
 
B.Sz.Z
 

Olvassa el ezt is!

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.