Kultúra, oktatásJövőre már minden diák ingyen fogja kapni a tankönyveket

2019. augusztus 4., vasárnap
 
Jövőre már minden diák ingyen fogja kapni a tankönyveket

Hamarosan a vásárhelyi iskolákba is megérkeznek a megrendelt tankönyvek. Az 1-9. évfolyam valamennyi tanulója térítésmentesen kapja a tankönyveket.

 

 

 

 

 

 


Augusztus végéig kapják meg az iskolák az alaprendelés során megrendelt tankönyveket. Az átadás idejéről és rendjéről az adott intézmény tájékoztatja a szülőket/tanulókat.

Jövő szeptembertől a köznevelésben minden diák ingyen fogja kapni a tankönyveket.

 

Az 1-9. évfolyam valamennyi tanulója térítésmentesen kapja a tankönyveket,

„Jövő szeptembertől a köznevelésben minden diák ingyen fogja kapni a tankönyveket” – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára csütörtökön Üllőn, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) raktárában tartott sajtótájékoztatón abból az alkalomból, hogy megkezdődött a tankönyvek és fejlesztő taneszközök szállítása az iskolákba.

 

 

"A tankönyvek sokszorosítása megtörtént, készen vagyunk" – mondta Tőczik Zsolt, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) ügyvezető igazgatója. A magánkiadók által gyártott, illetve forgalmazott kiadványok szintén beérkeztek a múlt héten, vagyis kijelenthető, hogy elkészültek a tankönyvek.

A kiszállítást augusztus 1-jén kezdték, terveik szerint pedig augusztus 31-re minden iskolába hiánytalanul eljutnak majd a kiadványok.

Idén az iskolák 13 millió 70 ezer darab könyvet rendeltek, ami a tavalyi évhez képest körülbelül 570 ezerrel több, ebből az állami részarány mennyiségileg nézve 86 százalék, ismertette Tőczik Zsolt.

Az árak idén ismét csökkentek, az előző évhez képest 10 százalékkal. Míg tavaly körülbelül 923 forint volt egy tankönyv átlagára, ugyanez idén 834 forint - tette hozzá.

Azt, hogy egy diák tankönyvcsomagja mennyibe kerül, függ attól, hogy milyen évfolyamra jár, illetve, hogy a Kellón, vagy más csatornákon keresztül szerzi-e be a tankönyveket. Utóbbi esetben az ár pár ezer forinttól 15-16 ezer forintig terjedhet - tette hozzá az ügyvezető igazgató.

 
 
VH-KELLO
 

Olvassa el ezt is!

Négy érmet hozott haza a Boxing Gym Vásárhely

Négy érmet hozott haza a Boxing Gym Vásárhely

A kőszegi verseny a dinamikusan fejlődő, már eddig is jelentős hazai és nemzetközi sikereket elért vásárhelyi Boxing Gym öklözői számára hozott szép sikereket.
A vásárhelyi zenebarátok sűrű hete következik

A vásárhelyi zenebarátok sűrű hete következik

Augusztus 3. és augusztus 11-e között tartják Hódmezővásárhelyen a koncertekben gazdag Zenei Napokat - az Országos Zenei Tábort.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.