Kultúra, oktatásJövőre bővül a Bethlen képzési profilja

2013. október 21., hétfő
 
Jövőre bővül a Bethlen képzési profilja

A továbbtanulás előtt álló nyolcadikosok számára lehet érdekes és figyelemre méltó a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium katonai ismeretek osztály indítása.

 

 

 

 

Dr. Kádár Péter igazgató, a Vásárhelyi Hírek érdeklődésére, elmondta, következő, tehát a 2014/15-ös tanévben, az új négy évfolyamos képzés a gimnáziumban a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségének szakmai mentorálásával, indul szeptembertől. Az igazgató kiemelte, általános tantervű osztályról van szó, amelyben a majdan tanuló diákok számára nincsenek emelt szintű követelmények.

A katonai ismereteket tanuló osztályba járóknak automatikusan kollégiumot biztosítanak, de bejáróként is el lehet végezni.

 

Hogy milyen lesz a képzés, arról október 24-én lehet közvetlen benyomásokat szerezni, mert az érdeklődő végzősöknek és szüleiknek nyílt napot rendeznek, amelyen nemcsak az iskolával, a körülményekkel, a képzési programról lehet tájékozódni, hanem a Zrínyi Miklós Laktanyában laktanyabejárás, harcászati és haditechnikai bemutató is lesz. Közben még egy ebédre is vendégül látják a nyílt nap regisztrált résztvevőit.

 

Kádár Péter igazgató elmondta, a négyéves gimnáziumi katonai alapismeretek elvégzése jó alapként kíván szolgálni, azoknak, akik például a Nemzeti Közszolgálati Egyetem karain szeretnének majd továbbtanulni.

Az érdeklődőket október 24-én csütörtökön 9 óra 30 – ra várják az iskolában.

Megtudtuk, a nyílt napon résztvevő diákok hivatalos igazolást kapnak a program végén.

 

Részletes program:

 

  9.30 gyülekező, regisztráció a gimnázium aulájában

10.00 időutazás: a római kori emlékek és az erdélyi emlékfal megtekintése, séta a gimnázium

folyosóin, az iskolatörténeti arcképcsarnok, a természetrajzi kiállítás, a 150 éves fizikaszertár és a muzeális könyvtár érdekességeinek bemutatása

milyen lesz a katonai ismereteket is tanuló osztály? - képzési programismertető az olvasóteremben

12.30 ebéd a menzán (a regisztrált résztvevőknek ingyenes)

13.30 érkezés a laktanyába az iskola mikrobuszaival - laktanyabejárás, harcászati és haditechnikai bemutató

15.30 a nyílt nap zárása, igazolások átvétele

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Az okos taktikus játék győzelmet hozott

Az okos taktikus játék győzelmet hozott

A női kézilabda NBII Dél-Kelet csoport ötödik fordulójában tovább folytatta jó szereplését a vásárhelyi felnőtt csapat, a 3. helyen várhatják a következő fordulót.
Te mit halogatsz? Titkok a lakásban

Te mit halogatsz? Titkok a lakásban

Maga a halogatás nem használ, mivel bár passzívnak látszik, valójában erős ellenerők feszülésének eredménye, így hihetetlenül sok energiánkat emészti fel.

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...