Kultúra, oktatásJótékony koktél

2013. december 4., szerda
 
Jótékony koktél

A Koktél Kultúr Kársulat december 16-ára jótékonysági estet szervez, amelyre neves előadók is elfogadták a színjátszó társulat meghívását.

 

 


Örömmel vállalta a felkérést Hegedűs Endre Liszt-díjas zongoraművész, aki egy kicsit haza is jön, hiszen Hódmezővásárhely szülötte, és mint megtudtuk Beethoven darabokkal örvendezteti majd meg a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színháztermének közönségét. Az est a modern tánc kedvelői számára meglepetést tartogat, hiszen először láthatjuk a MU Terminál Kortárs Táncműhely előadását. Fejes Ádám táncos-koreográfus, és táncosai  Femina című különleges hangulatú előadásukkal az érzelmek mélységeit tárják fel: egy emocionális elbeszélés a tánc nyelvén a finom lelkű nők és a férfiak kapcsolatáról.

 

A Táncműhely vezetője, Fejes Ádám Budapesten született, majd Hómezővásárhelyen nőtt fel. Pécsre kerülve a Művészeti Szakközépiskolában tanult a szakma akkori krémjétől. Ezután Rotterdamba ment, a táncakadémiára.

Természetesen a Koktél Kultúr Kársulat is színpadra lép Karinthy mixével, amely némileg eltér, változik a már bemutatott darabhoz képest. Mindenesetre a Kozma Mariann által rendezett, alapvetően humoros hangvételű darab remek alkalmat teremt, hogy a tagok egy másik, néhol komolyabb arcukat is bemutassák.

„Hegedűs Endre csodás játékát hallani egyszerűen fenomenális élmény lesz. A Koktélok mosolyt fognak csalni az emberek arcára. Kortárs tánc pedig Vásárhelyen még nem volt,” foglalta össze Mérnyei Ilona a várható élményeket. „Nagyon örülök, hogy két ilyen neves művész elfogadta a meghívásunkat” tette hozzá. A Társulat vezetője a Vásárhelyi Híreknek elmondta, az est bevételét a  Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítványnak ajánlják fel.

 

„Gyerekkoromban nekem is volt szívbetegségem és tudom milyen ijesztő, de ha megfelelő környezetben kezelnek valakit, ahol biztonságban érzi magát az ember, akkor a baj elviselhetőbb válik, nemcsak a beteg kisgyerekeknek, hanem ez által a szülőknek is,” mondta Mérnyei Ilona.

Alapítvány 1991 óta segíti a szívbeteg újszülöttek, csecsemők és gyermekek gyógyulását, és a Koktél Kultúr Kársulat szándéka szerint a bevétellel korszerű monitor és lélegeztető gép beszerzéséhez szeretnének hozzájárulni.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Liliána már 13 évesen kiváló harcos

Liliána már 13 évesen kiváló harcos

Az Európa-bajnoki bronzérmes, évek óta Jó tanuló, jó sportoló elismerésben részesülő lány, a hétvégén fiúkat meghazudtoló technikai tudással megszerezte az 1. danos mesterfokozatot.
Budapesten fogták el a vásárhelyi csalót

Budapesten fogták el a vásárhelyi csalót

A vásárhelyi nyomozók éberségének köszönhetően 4 év után elfogták M. Csabát, aki a jogerős fegyházbüntetése elől bujkált Budapesten.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.