SportLiliána már 13 évesen kiváló harcos

2013. december 4., szerda
 
Liliána már 13 évesen kiváló harcos

December elsején Szegeden rendezték a 2013. évi kick-box dan-vizsgát, amelyen a Hwarangdo SE. kiváló harcosa, Illés Liliána is részt vett. Rajta kívül a vizsgán 8-an voltak jelen, valamennyien felnőtt és fiúversenyzők.

 

 

 

Illés Liliána 4  éves kora óta a Hwarangdo SE tagja, számos versenyen ért el jobbnál jobb eredményeket taekwondoban és kickboxban, különböző versenyszámokban, formagyakorlatban, önvédelemban, küzdelemben, full-contactban, semi- és lightcontactban, kick-light-ban.

Országos és nemzetközi bajnokságokon ért el különböző helyezéseket. A kick-box szakágban Európa-bajnoki bronzérem az eddigi legjobb eredménye.

A helyszíni beszámolók szerint, a 13 éves Illés Liliána Szegeden a 4 órás övvizsgán nagyon keményen küzdött, harcolt és szinte fiúkat meghazudtoló technikai tudással, felkészültséggel megszerezte az 1. danos mesterfokozatot. Felkészítő edzője: Balázs Éva többszörös Európa- és világbajnok.

Illés Liliána a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola tanulója, 2010 óta minden évben Jó tanuló, jó sportoló elismerésben részesült.

 

Olvassa el ezt is!

Ruhán is lehet a világítás

Ruhán is lehet a világítás

2014. január elsején hatályba lép több közlekedésbiztonsági célú rendeletmódosítás, többek között a kerékpáron közlekedésről.
Fitness Gála aranyesővel

Fitness Gála aranyesővel

A Magyar Fitness Szövetség elnöke: A hódmezővásárhelyi Hód Fitness egyesület 16 év óta a Szövetség nagyon jó nevelési színterének, egyik erős bázisának számít. Sok képpel!
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 
Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.