MozaikJön a nyár, jön a diákmunka

2015. május 24., vasárnap
 
Jön a nyár, jön a diákmunka

Valószínű idén még több fiatal megy dolgozni, mert azzal, hogy csökkentek a felsőoktatásban az ösztöndíjas helyek, többen lesznek, akik munkával akarják előteremteni az önköltséget, vagy legalább is egy részét.

 

 

 

 

A nyári munkában már járatos megkérdezett hódmezővásárhelyi fiatalok nagy része a Fürge Diák Iskolaszövetkezettel áll szerződésben. Az országban két megye kivételével mindenhol, így Szegeden is irodát működtető szövetkezet Dél-alföldi, elsősorban Békés-, Csongrád megyei munkakínálata minden évben például a címerezés. Honlapjuk szerint az idén is június közepén induló 8-10 órás kukorica címervirágzat eltávolítás munkáért 604 Ft-t ígérnek. Aki már volt, az tudja, hogy minél alacsonyabb a testmagasság, annál nehezebb a munka.   

Persze ez csak egy a sok iskolaszövetkezet és munkakínálat közül.

 

A diákmunka igazi beindulása három hét múlva, a tanév végén, azaz június közepén kezdődik, de akkortól akár már dolgozhatnak is a diákok, ha időben regisztrálnak. A munkakínálat sokrétű: a szórólaposztástól, a gyártósori összeszerelési munkán, csomagoláson, szállodai kisegítésen, árufeltöltésen és gyümölcsszedésen át a pénztárosig terjednek a megpályázható állások.

A fiatalok számára talán legfontosabb kérdés, hogy mennyit kereshetnek. A minimum bruttó 604 forintot óránként.

Ez a minimum, és a megkérdezett vásárhelyi fiatalok is megerősítették, hogy nyáron jellemzően nem is adnak ennél többet a cégek, mert tudják, hogy a sok jelentkező.

 

Aki viszont tud valamilyen idegen nyelvet, vannak számítógép-kezelői ismereti, jogosítványa, nagyobb eséllyel kap munkát. Azt is „szeretik” a szövetkezetek munkaszervezői, ha a velük szerződött diák esetleg év közben is dolgozik, illetve aki a legtöbb munkalehetőséget elfogadja. A rutinosak már tudják, hogy a munkavállaláshoz a személyi irat és diákigazolvány, bankszámlaszám, a 18 éven aluliaknak pedig szülői hozzájárulás szükséges.

 

Van néhány kitétel, amit fontos udni:

 

Ha a munkavállaló diák és nem múlt el 18 éves, akkor
– éjszakai munkára, rendkívüli munkaidőben történő munkavégzésre nem kötelezhető
– a napi munkaideje legfeljebb nyolc óra lehet és a több munkaviszony keretében történő munkavégzés munkaidejét össze kell számítani;
– legfeljebb egy heti munkaidőkeretet lehet elrendelni;
– négy és fél órát meghaladó beosztás szerinti napi munkaidő esetén, legalább harminc perc, hat órát meghaladó beosztás szerinti napi munkaidő esetén, legalább negyvenöt perc munkaközi szünetet, és legalább tizenkét óra tartamú napi pihenőidőt kell biztosítani.

További fontos szabály, munkavállaló csak az lehet, aki a tizenhatodik életévét betöltötte, illetve az iskolai szünet alatt – a törvényes képviselője hozzájárulásával – az a tizenötödik életévét betöltött tanuló is, aki az iskola által igazoltan, nappali rendszerű képzés keretében tanulmányokat folytat. A gyámhatóság engedélye alapján kulturális, művészeti, sport-, hirdetési tevékenység keretében a tizenhatodik életévét be nem töltött gyermek is foglalkoztatható.

Körültekintően kell eljárni a munkába álláskor is. Így különösen gyanús lehet, ha a foglalkoztató nem akarja írásba foglalni a munkaszerződést vagy nem ad pontos információt a bérezésről, a munkaidőről, és a szabadságról.

A garantált bérminimum 122.000,-Ft, annak a 18 év feletti munkavállalónak jár, aki legalább középfokú végzettséget, szakképzettséget igénylő munkakörben dolgozik.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Összefogással megkongatott vészharang

Összefogással megkongatott vészharang

Vásárhely is csatlakozott ahhoz a kampányhoz, hogy a párizsi klímacsúcs résztvevőit az éghajlatváltozást okozó környezetszennyezés elleni hatékonyabb fellépésre ösztönzze.
Amerikai cirkuszi show Vásárhelyen

Amerikai cirkuszi show Vásárhelyen

Május utolsó napjaiban igazi amerikai cirkuszi show hangulatát hozza el Hódmezővásárhelyre a Circus Last Vegas. A show képeivel!
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Nagy vásárhelyi siker a Suzuki Streetball bajnokságon

Nagy vásárhelyi siker a Suzuki Streetball bajnokságon

Május 30-án, Hódmezővásárhely adott otthont az idei Suzuki Streetball sorozat második rendezvényének.

 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget.