Kék hírekJól vizsgázott a kamerarendszer

2016. március 11., péntek
 

Egy hódmezővásárhelyi nő autóját törte fel egy sándorfalvi férfi Vásárhelyen. A gyanúsítottat a rendőrök másfél órán belül elfogták, miután Szentesen balesetezett.

 

 

 

 

 

 

A sértett fia március 10-én 12 óra körül telefonált a rendőrségre, hogy édesanya autóját a Kisfaludy utcában feltörték. A férfi és a nő a házban beszélgetett,  amikor csattanást hallottak. Kinéztek az ablakon, látták, hogy az asszony autóját feltörték, majd egy sötét színű BMW indult el mellőle. Az autóból elvitték a sértett táskáját, benne pénztárcájával, telefonjával, tabletjével és irataival.

 

A hódmezővásárhelyi rendőrök a városban kiépített kamerarendszer felvételeinek kiértékelése során megállapították, hogy a szemtanúk által látott autó nem sokkal később Szentesen karambolozott egy másik autóval.

A két kapitányság felvette a kapcsolatot egymással és együttműködésük eredményeként a szentesi és a hódmezővásárhelyi rendőrök előállították a lopással megalapozottan gyanúsítható K. Csabát.

 

A 29 éves sándorfalvi férfit 13 óra 30 perckor, azaz a lopás elkövetése után másfél órával már őrizetbe is vették. Ellene lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A Hódmezővásárhely Rendőrkapitányság kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását.

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Kiélezett kézilabda csata várható

Kiélezett kézilabda csata várható

Igazi csúcs-rangadó lesz szombaton a Balogh Imsi Sportarénában, hiszen a dobogó második helyén álló HLKC a listavezető Szarvasi NKK csapatát fogadja az NBII-es bajnokságban.
Csökken a növekvő - növekszik a csökkenő

Csökken a növekvő - növekszik a csökkenő

Biztosan állítható, ha a prognózisok gyorsabban nyilvánosságra kerülnek, Vásárhelyen is jóval kevesebb lett volna a beteg gyerek, mert a szülők előrelátóbbak lettek volna.

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 

És ezt már olvasta?

Márky-Zay Péter Brüsszelben
Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 
Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.