SportKiélezett kézilabda csata várható

2016. március 10., csütörtök
 
Kiélezett kézilabda csata várható

Igazi csúcs-rangadó lesz szombaton a Balogh Imsi Sportarénában, hiszen a dobogó második helyén állva a listavezető Szarvasi NKK csapatát fogadják az NBII-es bajnokságban.

 

 

 

 

 


A HLKC ellenfelének eddigi teljesítménye tiszteletet parancsol, hiszen 12 forduló után mindössze 1 pontot hullajtottak. A két csapat őszi mérkőzésén kiegyenlített játék után, szoros végjátékban 1 gólos szarvasi siker született. Ennek köszönhetően “lőtávolságon belül”, két pont lemaradással üldözik Békés megyei riválisukat.

Az eddig lejátszott két tavaszi fordulóban mindkét csapat a magabiztos arcát mutatta, a szarvasiak a Békéscsaba II. és a Csorvás ellen, míg mi a Lajosmizse és a Makó ellen gyűjtötte be a HLKC a pontokat.

Mindezek tükrében kijelenthető, hogy fontos mérkőzés lesz mindkét csapat számára a szombati. A vásárhelyiek ellenfelének sikere esetén szinte már nyeregben érezhetik magukat, de a hazai győzelem esetén az utóbbi évek legszorosabb bajnoki hajrája alakulhat ki a két csapat között. Az előzetes esélylatolgatás szoros, kiélezett csatát ígér, amiben döntő lehet a pillanatnyi forma és a kínálkozó lehetőségek magabiztos kihasználása. Az biztosra vehető, hogy az előző fordulóban, Makón visszafogottan teljesítő 3-4 játékosuktól drasztikus javulásra lesz szükség a sikerhez.

 

Gaál Adrienn vezetőedző: “Aki tájékozott a csapatot érintő kérdésekben, az tudja hogy milyen fontos számunkra a hétvégi mérkőzés, ettől függetlenül viszont nem szeretném túl misztifikálni… Készülünk mint bármely más megmérettetésre. Az őszi meccs után maradt bennünk egy kis tüske, szerintem nem érdemeltünk vereséget, remélem, hogy ezt most be is tudjuk bizonyítani.”

 
 
Forrás: HLKC
 

Olvassa el ezt is!

Országos sulivívás program vásárhelyiekkel

Országos sulivívás program vásárhelyiekkel

Hat hódmezővásárhelyi általános iskolából összesen 30 vívó kisdiák is részt vesz az Országos Suli Vívótalálkozón március 11-én, Budapesten.
Csökken a növekvő - növekszik a csökkenő

Csökken a növekvő - növekszik a csökkenő

Biztosan állítható, ha a prognózisok gyorsabban nyilvánosságra kerülnek, Vásárhelyen is jóval kevesebb lett volna a beteg gyerek, mert a szülők előrelátóbbak lettek volna.

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

Márky-Zay Péter Brüsszelben
Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 
Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.