MozaikJól jön a segítség az önmagunkhoz vezető úton

2016. január 7., csütörtök
 
Jól jön a segítség az önmagunkhoz vezető úton

Az első benyomás mindössze néhány másodpercig tart, de hatása szinte örökéletű. Önmagában ez a tény máris előhívja megfelelni akarásunkat, ám ha kitágítjuk, akkor ez a vágy életünk minden részére kiterjed: szociális kapcsolatainkra, hivatásunkra, szülői szerepünkre, s még sorolhatnánk.

 

 

 


Rengeteg szerepben és szituációban kell helytállnunk nap, mint nap. Ahhoz, hogy egy harmonikus állapotot alakítsunk ki, hogy képesek legyünk belső és külső egységünket összehangolni, elengedhetetlenül szükséges az önismeret. E nélkül nincs hitelesség, önazonosság, vagy hosszú távú siker.

 

Nem érhetünk el nagy eredményeket, ha nem ismerjük el (és fel) kommunikációnk erejét.

Tiszta, érthető beszéd, mi kell még? Kérdezhetnénk hirtelenjében. A válasz: a beszéd csak egy szelete a divatból, viselkedéskultúrából, menedzsmentből álló tortánknak. A főbb összetevők: a hozzánk (személyiségünkhöz és munkahelyi státuszunkhoz) illő öltözködés, frizura, smink, a megfelelő testtartás, a beszédmagatartás, az illemtan és a protokoll szabályok elsajátítása mind a magánéletben, mind hivatásunkban.

Személyiségtípusunk fénnyel teli és árnyoldalas részének elfogadása és a pozitív tulajdonságok tökélyre fejlesztése. A stíluskommunikátor ebben a különleges folyamatban „karmesterként” működik közre.

 

E hivatás hitvallása többek között olyan fogalmak mentén alakult, s működik, mint a hitelesség, az igényesség, a kreativitás, az értékőrzés-és teremtés, a minőség, a magabiztosság, a kifinomultság, a holisztikus szemlélet, a figyelemre méltó elméleti - és gyakorlati tudás. 

 

Aki pedig ezt magas fokon szeretné művelni, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karán működő stílus-kommunikátor képzésre jelentkezhet. Azoknak a diplomásoknak ajánlják, akik eredeti hivatásuknál maradva szívesen továbbfejlődnének, megújulnának, bővítenék érvényesülési lehetőségeiket, szeretnék fellendíteni saját vállalkozásukat.

A képzés 2016 februárjában indul. A jelentkezési határidő: 2016. január 20.  További részletek ITT!

 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hogyan táplálkozzunk télen, hogy elkerüljük a betegségeket?

Hogyan táplálkozzunk télen, hogy elkerüljük a betegségeket?

Megfázás, torokgyulladás, járványok, vírusok, hasmenés, emésztőszervi problémák... Tél szinte nem múlik el anélkül, hogy ezek legalább egyike át ne vonuljon a családon.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.