Kultúra, oktatásJók, jobbak, legjobbak, majd kiderül!

2012. január 11., szerda
 
Jók, jobbak, legjobbak, majd kiderül!

A tavalyi országos döntőt nyert két vásárhelyi tanuló lehet példa idén a Szakma Kiváló Tanulója Versenyre, valamint az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre benevezett 60 tanulónak, akik a szakmák széles palettáját képviselik.

 

 

Képünkön corvinos szakácstanulók (Fotó: VH)

 

 

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2012-ben már ötödik éve rendezi meg, a fiatal szakmunkások karrierjét is jelentősen befolyásoló versenyt. A január hónapban zajló írásbeli, majd azt követő gyakorlati selejtezők után, az országos döntőre az V. Szakma Sztár Fesztiválon április 11-13. között Budapesten, ismét a Hungexpo Vásárközpontban kerül sor.

 

A szakmák országos versenyeit a Nemzetgazdasági Minisztérium által a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gondozásában 38 szakképesítésben hirdették meg, a nappali tagozaton végzős szakiskolai és szakközépiskolai tanulók számára.

 

Idén sem változott a versenyek és a fesztivál szlogenje: „A jó szakma felér egy diplomával!” A szlogen igazát a díjazottak nagyon jó elhelyezkedési esélyei is bizonyítanak, hiszen a versenyek célkitűzése a gyakorlatigényes, magasabban kvalifikált szakmák társadalmi presztízsének és vonzerejének növelése, népszerűsítése.

 

 

Mint minden évben, Hódmezővásárhely integrált szakiskoláiból is jelentős számban indulnak a versenyen. A Gregus Mátéból a mechatronikai szakmában három tanuló nevezett: Fekete Zoltán, Koncz Dávid, Békési Gergő. Számukra a mérce igen magasra van állítva, mert éppen a 2011-es esztendőben, Marti Zoltán személyében az ország legjobbja a Gregusból került ki. Mint arról beszámoltunk, a Parlamentben Kövér Lászlótól, az Országgyűlés elnökétől vehette át az oklevelet.

Kurusa József  műszaki igazgatóhelyettes a VH kérdésére elmondta, tavalyi évhez hasonlóan, az országos elődöntő gyakorlati versenyrésze márciusban ismét a Gregus modern mechatronikai műhelyében zajlik majd.

 

 

Török Szabolcs gyakorlati oktatásvezető tájékoztatása szerint, a HISZK Kalmár Zsigmond tagintézmény 21 tanulója 6 szakmában indul a versenyen. Közülük legnagyobb számban – heten – a kőműves szakmában.

 

Idén szintén nagy számban vesznek részt a Corvinból. A legtöbben, húszan a szakács szakmában. Ezzel kapcsolatban Mocsári Ernő gyakorlati oktatásvezető elmondta, a nagy számú nevezés oka, hogy ebből a szakmából idén négy végzős osztályuk van.  A pincér szakma versenyébe nyolcan neveztek. Ebben az évben a versenyen együtt indulnak a hároméves és a kétéves képzés végzősei. Élelmiszer- és vegyiárú eladó szakmában öten indulnak. Újdonság a vendéglős szakma, amelyre az iskola három tanulója nevezett be.

 

Minden évben a Szakma Kiváló Tanulója Versenyről, valamint az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyről díjat hoz el a HISZK Corvin Mátyás iskola. Tavaly Fári Julianna cukrász országos első helyezett lett. Egyébként jelenleg a franciaországi Nancy-ba hívta meg a Corvin testvériskolája, ahol cukrászdiplomájáért tanul. Az ő esetében az általa nyert verseny szlogenje, ‘a jó szakma felér egy diplomával’, valósággá vált.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Hódmezővásárhely szakemberképzésének nagy sikere

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.