Kultúra, oktatásHódmezővásárhely szakemberképzésének nagy sikere

2011. április 20., szerda
 
Hódmezővásárhely szakemberképzésének nagy sikere

Az ország minden részéből érkezett közel 4000 versenyző közül egy első, egy második, egy hatodik, egy nyolcadik és egy kilencedik helyezést hoztak el a hódmezővásárhelyiek. Lezajlott a IV. Szakma Sztár Fesztivál.

 

 

 

 

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara  2011-ben negyedszer rendezte meg a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt, ezévtől kibővítve ezt az Országos Szakmai Tanulmányi Versennyel, melyek országos döntőjére  „ IV. Szakma Sztár Fesztivál” elnevezéssel 2011. április 18−20. között Budapesten, a Hungexpo Vásárközpont  G és F pavilonjában került sor.

Ez évben a szakmák országos  versenyeit a nappali tagozaton végzős tanulók számára, a Nemzetgazdasági Minisztérium által a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara részére gondozásra átadott  31 szakképesítésben hirdették meg. A  verseny elődöntőit után a budapesti döntő a nagyszabású fesztivál keretében zajlott

 A SZKTV és OSZTV versenyekre együttesen az idén közel 4.000 fő jelentkezett, az írásbeli elődöntőben 31 szakképesítésben  3.857 tanuló vett részt.

A 2011. évi versenyszabályzat szerint  a versenyen részt vevő azon tanuló, aki az írásbeli, a gyakorlati, illetve a szóbeli versenyrészen eléri a megszerezhető pontok 60%-át, jeles osztályzatot kap és az adott versenyrésznek megfelelő vizsgarész, vizsgatevékenység letétele alól mentesül.

A Szakma Sztár Fesztivál a 2011 őszén Londonban megrendezésre kerülő Worldskills, a szakmák világversenyének előválogatója részére is helyet biztosított mechatronikai műszerész, villanyszerelő, szépségápoló, épület- és bútorasztalos, informatikai hálózati rendszergazda szakképesítésekben. A felsoroltak részét képezik annak a 14 szakképesítésnek, amiben a londoni világversenyen az ifjú szakemberek Magyarországot fogják képviselni. Egyikük a vásárhelyi Marti Zoltán lesz.

 

Eredmények:

 

HISZK Gregus Máté Tagintézmény

Marti Zoltán  mechatronikai műszerész  I. helyezés

Felkészítő tanára: Kurusa József

 

HISZK Corvin Mátyás Tagintézmény

Fári Julianna cukrász  II. helyezés

Gyakorlati felkészítő tanára: Bereczkiné Palócz Gyöngyi

Elméleti felkészítő tanára: Bódainé Szilasi Edit Márta

 

Rácz Éva élelmiszer- és vegyiárú eladó VIII. helyezés

Felkészítő tanára: Mucsiné Csorba Gyöngyi

 

Csillik Szabolcs István szakács VI. helyezés

Gyakorlati felkészítő tanára: Szilágyiné Erzsébet

Elméleti felkészítő tanára: Sípos Mihály

 

HISZK Kalmár Zsigmond Tagintémény

 

Ferenczik Imre hegesztő IX. helyezés

Felkészítő tanára: Szabó Sándor

 

Olvassa el ezt is!

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.