Kék hírekJogerős ítélet a mártélyi bankrablás ügyében

2013. november 14., csütörtök
 
Jogerős ítélet a mártélyi bankrablás ügyében

Nyolcról hat évre csökkentették a mártélyi Takarékszövetkezetet kirabló K. T. büntetését. Az ítélet jogerős. Csak percekig örülhetett a rablott pénznek.

 

 

 

 

Megírtuk, idén júniusban nem jogerősen 8 év fegyházra és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte a Szegedi Törvényszék K.T. vádlottat fegyveresen elkövetett rablás bűntettében. A bíróság a nem egészen három hónapig tartó büntetőeljárás lefolytatását követően, az 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető bűncselekmény miatt szabta ki a büntetést a büntetett előéletű vádlottal szemben, aki a cselekmény elkövetésekor is büntetőeljárás hatálya alatt állt. 

 

A bűncselekmény előzményeinek, körülményeinek megtörtént a teljes feltárása, amely szerint K. T. vádlott 2013 elejére nagyobb összegű, közel 6 millió forint tartozást halmozott fel, valamint a tulajdonát képező, és ügyvezetése alatt álló kft.-je felszámolását is kezdeményezte a NAV 2013 januárjában, amely kapcsán nagyobb összegű adóbírság is fenyegette.
A vádlott mindezek miatt 2013 márciusában arra az elhatározásra jutott, hogy végső megoldásként rablással próbál pénzt szerezni tartozásai kiegyenlítésére. Korábban többször járt Mártélyon, ahol a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet egyik kirendeltsége is található. Úgy döntött, hogy ezt fogja kirabolni, mivel viszonylag kevésbé forgalmas helyen van, így cselekményét várhatóan könnyebb lesz megvalósítani.

2013. március 25-én autóval Mártélyra ment, ahová reggel 9 óra körül érkezett, de csak 12 óra 50 perc körüli időben szánta el magát a rablásra. Autójával a takarékszövetkezettől száz méternyire parkolt le, 12 óra 55 perckor bement az ügyféltérbe, egy fekete sállal az arcát eltakarta úgy, hogy csak a szeme látszódjon ki. A banki ügyintézőhöz ment, átadta neki az általa már otthon elkészített, egy átlátszó műanyag borítóban elhelyezett papírlapot, amin a következő szöveg állt: "Ez egy  rablás! Működjön együtt! Ha nem akarja, hogy bárkinek baja legyen, tegye az összes papírpénzt a szatyorba! 10 percig ne tegyen semmit! Figyeljük!"
Ezzel egy időben a zsebéből elővett egy, a Beretta 92 típusjelzésű tűzfegyver mintájára készített, az átlagosnál nagyobb fegyverismerettel rendelkező személyek megtévesztésére is alkalmas játékpisztolyt, amit szemmagasságban a banki ügyintézőre fogott, majd átadott a nőnek egy fekete nejlonzacskót. A megfenyegetett alkalmazott, miközben a vádlott a játékpisztolyt mindvégig ráfogta, a pénztárhoz ment, és a reklámszatyorba pakolt 170 ezer forint készpénzt, valamint a vádlott felszólítására 315 eurót, amelynek értéke 96 forint volt.
A vádlott a nejlonzacskót átvette az alkalmazottól, majd kiment az épületből. Ekkor a banki ügyintéző megnyomta a pánikgombot,  az utcára rohant, és egy arra járóval közölte, hogy kirabolták a bankot. A férfi ekkor a vádlott után szaladt, az üldözésbe bekapcsolódott egy másik mártélyi lakos is, aki beérte a vádlottat. Összeütköztek, a földre kerültek, majd az időközben odaérkező másik férfival együtt a két mártélyi lakos legyűrte a vádlottat, és addig a földön tartották, amíg kiérkezett a rendőrség.

Az elsőfokú ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára. ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét. A vádlott  szabadságvesztésének és közügyektől eltiltásának időtartamát egyezően 8-8 évről 6-6 évre csökkentette a táblabíróság.

Az ítélet indoklásakor elhangzott: Az I. fokú ítélet kiszabásának időpontjában a Szegedi Törvényszék - figyelembe véve az akkori jogszabályban megadott büntetési tételeket - vagyis azt, hogy a vádlott cselekményéért 5-15 évig tartó szabadságvesztéssel sújtható, a cselekmény súlyához mérten arányos büntetést szabott ki. Időközben, azonban hatályba lépett az új Btk. amely alapján ezért a bűncselekményért 5-10 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Ezért döntött úgy a Szegedi Ítélőtábla, hogy - tekintettel az összes egyéb körülményre, így az enyhítő körülményekre is, a vádlott büntetését mérsékli.
Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.

 
 
Forrás: Szegedi Törvényszék Sajtószóvivő - CSMRFK - VH
 

Olvassa el ezt is!

A hétvégén az úszósport kerül rivaldafénybe

A hétvégén az úszósport kerül rivaldafénybe

A hét második felétől sűrű és ünnepi napok elé néz a magyar úszósport, köztük a vásárhelyi Hód Úszó SE sportolói. Országos bajnokság és gála, amelyre a régiós központ fiataljait is meghívták.
Aktív családi sportnap

Aktív családi sportnap

Egészség, mozgás és összefogás a mottója annak a sportdélutánnak, amelynek  november 17-én vasárnap délután Hódmezővásárhelyen, a Hódtói Sportcsarnok ad otthont. A Nap részletes programjával!
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.