Kultúra, oktatásJáték a normatív támogatással?

2017. augusztus 21., hétfő
 
Játék a normatív támogatással?

Nemrég Bálint Gabriella bejelentette, rendőrségi feljelentést tett a vásárhelyi intézmény megszűntetésének esetlegesen törvénybe ütköző háttere miatt.

 

 

 

 

A képviselő, aki a KDNP helyi elnöke, valamint a Kagylóhéj Gyermekjóléti Központ és Családsegítő Szolgálat igazgatója a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a normatívák körüli manipuláció lehetősége is felmerül, hiszen olyanok is kaptak bizonyítványt, akik nem is jártak a vásárhelyi iskolába.

 

A normatívák körüli problémákra utalhat, hogy a Vásárhelyi Hírek névtelenségét megőrizni kívánó olvasónk nemrég eljuttatott hozzánk egy idézést. (Kifotózott részlet a cikk alján!) Tanúként kellett beszámolnia arról, mikor, milyen körülmények között volt az iskola diákja.

Az idézés azt is bizonyítja, hogy az igazgatónő cáfolata ellenére,  a NAV Bűnügyi Igazgatósága által mégiscsak folyik valamilyen vizsgálat a Táltós működésével kapcsolatban.

 

 

„Nemcsak a településrész képviselőjeként, hanem a szociális érzékenységem és gyermekek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésének, jólétének, családban történő nevelésének elősegítésében való munkám és tapasztalatom alapján fogalmazom meg és bátran kijelentem, becstelen eljárást folytat a Táltos Általános Iskola,Középiskola és Alapfokú Művészeti Iskola vezetése” – mondta Bálint Gabriella.

 

 

Mint arról írtunk, Mártonné Ritter Mária igazgató a Vásárhelyi Híreknek az iskolaépület halaszthatatlan felújítására hivatkozott, hangsúlyozva, hogy egyéves, ideiglenes felfüggesztésről van szó. 

 

A Kormányhivatalnál is bejelentették a ’szüneteltetést’, ám mivel ilyen jogi eljárás nincs, ezért ’Megszűnt’ -ként kerül bejegyzésre a Nyár utcai intézmény, az eljárási rend szerint augusztus 31-e után.

A hódmezővásárhelyi a már a Táltós Alapítvány az egész országban több tucat megszüntetett oktatási intézményeinek sorát gyarapítja, mint az az Oktatási Hivatal összesítő nyilvántartásában is látható. 



 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ügy az ürügy

Ügy az ürügy

A leváltott makói igazgató rosszindulatúnak és sértőnek nevezte Lázár János megjegyzését, miszerint az intézmény színvonala folyamatosan csökkent.
Megvannak tram train nyertes kivitelezői

Megvannak tram train nyertes kivitelezői

2019 első felére készülhet el a még most is sok vásárhelyi által vitatott projekt. Ha megépül gyorsan elérhető lesz Szeged. Nézze meg a megállókat!
A roma holokauszra emlékeztek

A roma holokauszra emlékeztek

Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 31. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.